Belépek a Pártba
15 április
2019
HÍR
802 látogató

A kormány már a látszatra sem ügyel – nyíltan diszkriminatív a falusi CSOK

A CSOK egy alapvetően igazságtalan kezdeményezés, mert csak az eleve magas jövedelemmel rendelkező és ebből fakadóan jó anyagi helyzetben lévő családok vehetik igénybe, ez pedig csak tovább mélyíti a társadalmi szakadékot a tehetősebb és a szegényebb sorsú polgárok között. A közelmúltban meghirdetett ún. “falusi CSOK” pedig – látva és tudva, hogy kontraszelektált módon csak olyan ötezer fő alatti településeken vehető fel, ahol az országos átlagot is meghaladó módon csökkent az adott település lélekszáma – tovább mélyíti ezt az egyenlőtlenséget, s mivel egy éves TB-jogviszony igazolásához kötött, nem csak igazságtalan, de nyíltan diszkriminatív is.

Azt hinni, hogy egy olyan településen, ahol több mint 15 év óta még az országos átlagnál is jobban csökkent a lélekszám, majd akkor nő a népesség, ha a CSOK-ra vehetnek lakást a családok, a szakmaiatlanság és a hozzá nem értés mintapéldája. Azokon a településeken csökken a lakosság lélekszáma, ahol nincs elegendő munkahely, ahol nem adottak az infrastrukturális feltételek, ahol nem megfelelő a szociális ellátórendszer, ahol nincs perspektíva a helyi polgárok előtt. A kistelepüléseken élők esélyegyenlőségének biztosítása, valamint a falvak infrastruktúrájának, szociális ellátórendszerének fejlesztése nélkül – “falusi CSOK” ide-vagy oda” – ezek a települések halálra vannak ítélve.

A kormány álláspontja szerint “a falusi CSOK célja, hogy becsületes magyar családok élhessenek az otthonteremtésüket segítő lehetőséggel, a tisztességtelen szándékúak pedig ne tudjanak visszaélni vele”. Tekintettel arra, hogy a “falusi CSOK”-ot nem igényelhetik azok sem, akik nem tudnak legalább egy éves TB-jogviszonyt igazolni, teljesen egyértelmű, hogy a munkanélküliek, továbbá az alacsony jövedelemmel rendelkezők és a mélyszegénységben élők – valamint ebből fakadóan a magyarországi roma nemzetiséghez tartozók jelentős része – a kormány álláspontja szerint nem tartoznak a becsületes magyar családok közé. Az Orbán-rendszer már a látszatra sem ügyel: ahelyett hogy a mindennapok során hátrányokat szenvedő társadalmi csoportok sorsán jobbítani igyekezne, inkább rendelkezéseivel nyíltan diszkriminálja azokat.

A Liberálisok határozott álláspontja szerint a szegénység, a munkanélküliség nem tisztességtelenség, hanem egy sajnálatos állapot, amelynek felszámolása a kormány feladata lenne, az egyre növekvő szociális egyenlőtlenségek csökkentése és a kistelepüléseken élők esélyegyenlőségének megteremtése mellett, az eleve tehetős társadalmi rétegek további anyagi támogatása helyett.

Chladek Tibor, a Liberálisok Pest megyei elnöke, hernádi csoportelnöke
Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK