Belépek a Pártba
09 január
2018
HÍR
426 látogató

A kormány magára hagyta a tanyákon élőket

A Magyar Liberális Párt elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormány év végi pénzszórása során számos más értelmetlen cél mellett 2,2 milliárd forintot szánt egy kisvárdai termálvizes lórehabilitációs központ létrehozására, miközben a Tanyafejlesztési Programra idén ennek az összegnek alig több mint a felét szánta a Vidékfejlesztési Minisztérium.

Mint ismeretes, a Tanyafejlesztési Program a Magyarországi Tanyákon Élők Egyesülete szakmai programja alapján jött létre 2011-ben. Ez volt az első olyan kezdeményezés, amely kimondottan a több mint háromszázezer, tanyán élő magyarországi állampolgár esélyegyenlőségének biztosítása és versenyképességének javítása érdekében jött létre. A Tanyafejlesztési Program a tanyákon élők tiszta ivóvízzel történő ellátásával, a tanyasi infrastruktúra fejlesztésével, a tanyák energiaellátásának biztosításával, a dűlőutak karbantartásával és a közbiztonság javításával azt a célt szolgálta volna, hogy létrejöjjenek a tanyás térségek fenntarthatóságának feltételei.

Azonban, ahogy az a kisvárdai termálvizes lórehabilitációs központra szánt 2,2 milliárd forintos keretösszegből is világosan látszódik, a kormány számára fontosabbak az értelmetlen presztízsberuházások, mint a tanyákon élők sorsa és a tanyaprogramban meghatározott célok. Az Orbán-kormány elengedte a tanyákon élők kezét: számolatlanul szórja a milliárdokat saját klientúrájának építésére értelmetlen célok érdekében, miközben a Tanyafejlesztési Programra szánt keretösszeg 2011 óta érdemben nem növekedett, a kitűzött célok pedig nem valósultak meg maradéktalanul. 2017-ben alig több mint 1,1 milliárd forintot szánt a Tanyaprogramra a kormányzat, ami a példaképpen említett lórehabilitációs központnak árának alig a fele. Kijelenthetjük tehát, hogy minden magyarországi tanyán élő nagyságrendileg annyit ér a kormány szemében, mint egy kisvárdai, rehabilitációra szoruló fél ló.

A Magyar Liberális Párt szerint a magyarországi tanyákon élők nem lehetnek másodrangú állampolgárok, ezért a Liberálisok a jövőben is mindent el fognak követni, hogy a következő kormány komolyan vegye a tanyákon élőket, és végre olyan költségvetési támogatásokban részesülhessenek, ami biztosítja a tanyás térségek felzárkóztatását, ezáltal az életkörülményeik javulását is.

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK