Belépek a Pártba
16 június
2016
HÍR
712 látogató

A kormány bürokrácia csökkentése csak mese habbal (reagálás a mai kormányinfóra)

Lázár János a mai kormányinfón bejelentette, hogy mintegy 3000 embert bocsátanak el a közszférából a kormány bürokráciacsökkentési programjának keretében. A Fidesz bürokrácia csökkentése azonban csak mese habbal. Soha nem volt ekkora, ennyire drága és pazarló az államapparátus, mint az orbáni illiberális államban. Pedig 2010-ben Orbán Viktor még azt ígérte: “Kevesebb mint fele emberrel fogunk dolgozni.” A kisebb, olcsóbb állam ígérete azonban mára végleg megbukott. Soha nem látott mennyiségű államtitkár, helyettes-államtitkár, kormánybiztos dolgozik  busás fizetésért.

Legutóbb például Visy Zsolt professzort nevezték ki a „A Római Birodalom határai – A dunai limes magyarországi szakasza elnevezésű világörökségi várományos helyszínnek a Világ­örökség Jegyzékébe történő jelölésével összefüggő teendők ellátásáért, valamint a Hajógyári-szigeten fekvő helytartói palotának a magyarországi limes egyik legjelentősebb elemének bemutatásával összefüggő feladatok koordinációjáért felelős” miniszteri biztosnak, havi fél milliós fizetésért. De nem csak az államapparátuson belül, hanem az állami cégeknél sem jobb a helyzet. Ezen cégek vezetőinek kezdeti, 2 milliós fizetési plafonját gyorsan felváltották az akár 5 milliót is elérő fizetések.

A Liberálisok szerint a Fidesz-féle bürokráciacsökkentés nem jelent mást, mint hogy a kisembereket kiseprik, a vezetők számát és fizetését pedig megemelik. Ez a fideszes módszer. Az átszervezés a valóságban csak további centralizációt jelent, amely újabb munkahelyek megszüntetésével jár. A Liberálisok szerint az elbocsátottaknak nem lesz helyük a munkaerőpiacon, félő, hogy ők is csak a közmunkások egyre népesebb táborát növelik majd.

A Liberálisok szerint nagy szükség van a bürokrácia csökkentésére hazánkban, ám korántsem biztos, hogy a kormányzati tervek hosszú távon ezt a célt szolgálják. A Liberálisok egyetértenek a kisebb állam gondolatával, a Fidesz azonban ez alatt csak a hatalom további koncentrációját érti.

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK