Belépek a Pártba
12 január
2019
HÍR
495 látogató

A kistelepülésen élők a takarékszövetkezeti rendszer integrációjának vesztesei

A takarékszövetkezeti rendszer állami akaratból történő erőszakos integrációjával az Orbán-kormány egy történelmi léptékkel mérve is sikeres, független és autonóm, a vidéki ügyfelek széles körének lehetőségeket biztosító modell lényegét vette el az elmúlt években. Az évek óta tartó fiókbezárások várhatóan 2019-ben is folytatódnak, így egyre több kistelepülésen maradnak banki szolgáltatás igénybevételének lehetősége nélkül az ott élő polgárok.

Az Orbán-kormány a helyi takarékszövetkezetek összevonásával súlyos károkat okozott a kistelepüléseken élőknek, hiszen számos településen zárt be helyi takarék fiók és további bezárások is várhatóak. A bank nélkül maradó falvakban, községekben élő helyi kisvállalkozók, őstermelők, családok és nyugdíjasok pénzügyeinek intézése egyre nehezebbé válik, főképp annak tükrében, hogy a tömegközlekedés súlyos kívánnivalókat hagy maga után számos kistérségben a járatok sűrűsége és az átszállás nélkül elérhető települések tekintetében.

A Magyar Liberális Párt elfogadhatatlannak tartja, hogy a vidéken, kistelepüléseken élő lakosok másodrangú állampolgárok legyenek. Meggyőződésünk, hogy a mindenkori kormányzatnak valamennyi magyar állampolgár esélyegyenlőségét és jogbiztonságát garantálnia kellene, és alapvető feladata volna az arra való törekvés, hogy az állampolgárok közösségén belül a bármilyen okból hátrányt szenvedők is azonos feltételek mellett élhessék mindennapi életüket, legyen szó akár a közlekedésről, az orvosi ellátottságról, a kulturális lehetőségekről vagy éppen a banki ügyintézésről.

Az egykor a vidéken élők széles körének könnyen elérhető szolgáltatást nyújtó takarékszövetkezetek központosításából fakadó, a kistelepüléseken élő emberek hétköznapjait még nehezebbé tévő következményekből is jól látszódik, hogy a mindenkori állam piaci körülmények között minden esetben rossz gazda. A magyarországi takarékszövetkezeti rendszer erőszakos integrációja a jövő közgazdászai számára tankkönyvi példa lehet majd arra, hogy a szubszidiaritás elve és a szabad piac miért hatékonyabb, mint az állami tulajdonszerzés illetve az állami beavatkozás szabad piaci folyamatokba, amely minden esetben a hatékonyság romlását és a korrupció növekedését eredményezi.

Chladek Tibor, a Liberálisok Pest megyei választmányának elnöke, a párt agrárszakértője

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK