Belépek a Pártba
02 március
2017
HÍR
516 látogató

A fogyatékosság ma egyenlő a kirekesztettséggel

Budapest, 2017. március 2., csütörtök (MTI) – A Magyar Liberális Párt a fogyatékossággal élők helyzetére akarja felhívni a figyelmet, mert a párt szerint a fogyatékosság ma Magyarországon gyakorlatilag egyenlő a kirekesztettséggel.

A Liberálisok ügyvivője csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett, hogy korábban meghirdették a jogtudatosság hónapját, amelyen belül eddig a nemi valamint a származási alapú diszkriminációval foglalkozó témaheteket tartottak, most pedig a fogyatékossággal élők problémáira koncentrálnak.
Egy jól működő társadalom arra törekszik, hogy a fogyatékossággal élők minél önállóbbak lehessenek – jelentette ki Bősz Anett. Hangsúlyozta, hogy ezzel szemben Magyarországon belül még Budapesten is sok kereszteződésben és metrómegállóban megoldatlan az akadálymentesítés, az utcákon található rámpák dőlésszöge pedig gyakran alkalmatlan a kerekes székes közlekedésre. Az érintettek arról számolnak be, hogy sokszor nem is a pénz, hanem az empátia hiányzik – tette hozzá.
Adatokat sorolva kiemelte, hogy a fogyatékossággal élőknek csak 17 százaléka dolgozik. Az érintettek aktivitási rátája valóban alacsony, de arra kellene törekedni, hogy ezek az emberek ne a négy fal között éljék le az életüket – mondta a politikus.

 

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK