Belépek a Pártba
11 április
2016
HÍR
627 látogató

A Fidesz rettegésből vonta vissza a boltzárat

A Liberálisok szerint felháborító, hogy a kormány azután hozta meg a vasárnapi boltzár eltörléséről a döntést, hogy a szocialisták népszavazása végre útjára indulhatott. Ez egyértelműen bizonyítja, hogy a Fidesz attól félt, hogy a vasárnapi boltzárról szóló népszavazás kormányellenes népszavazássá válik, ez az oka annak, hogy a kormány csúnyán kihátrál az ügyből.

A Liberálisok szerint az emberek véleménye az elmúlt egy évben semmit sem változott a boltzárral kapcsolatban: akkor is elítélték és most is ezt teszik. Az egyetlen különbség csak annyi, hogy ma még többen utasítják el a boltzárat, mint korábban. Ha az Orbán-kormányt valóban az emberek véleménye érdekelte volna, akkor be se kellet volna vezetni ezt az intézkedést.

A vasárnapi boltzár bevezetése a Liberálisok szerint mindkét kormánypárt, a Fidesz és a KDNP közös, teljes kudarca és itt az ideje, hogy a kormány végre a stadion beruházásokkal, a paksi bővítéssel, az oktatással és az egészségüggyel kapcsolatban is meghallja az emberek véleményét, anélkül hogy ezekről a kérdésekről népszavazást kellene indítani. A magyarok döntő többsége ugyanis nem kér a milliárdos fociberuházásokból, a paksi erőmű orosz bővítéséből sem. És a társadalom többsége nagyobb megbecsülést követel az oktatásban és az egészségügyben dolgozóknak is.

Hozzászólás


Leave a Reply







Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK