Az Európai Bizottság a mai napon az Európai Bíróság elé idézte Magyarországot, Lengyelországot és a Cseh Köztársaságot a menedékkérők áthelyezési kvótájának elutasítása miatt. Az Európai Bíróság szeptember 6-án a kvótaügyben hozott ítélete után már egyértelmű volt, hogy amennyiben nem kezdi meg a magyar kormány a 2015. őszi kvótadöntés végrehajtását, akkor kötelességszegés miatt bírósági eljárás alá vonják.
A Magyar Liberális Párt a kezdetektől fogva következetesen bírálta a magyar kormány értelmetlen és eleve kudarcra ítélt harcát a kvótára vonatkozó kötelező közös döntés ellen, és szorgalmazták, hogy az európai szolidaritás szellemében kezdjük meg a ránk eső kvóta végrehajtását. Ez annál is inkább felháborító, mert amíg a kormány elutasította 1294 valódi menedékkérő eljárásának itthoni lefolytatását, közel húszezer ellenőrizetlen letelepedési kötvényesnek biztosította a bevándorlási lehetőséget.
A Liberálisok felhívják a figyelmet arra, hogy a Bizottság két másik fontos ügyben is az Európai Bíróság elé idézi a magyar kormányt: mind a felsőoktatási törvény, mind pedig a civiltörvény ügyében peres eljárás kezdődik. Mi, Liberálisok az érintett törvények elfogadásakor már figyelmeztettük a kormányt, hogy ezek a törvények sértik Magyarország európai uniós jogi kötelezettségeit, ezért most arra szólítjuk fel a kormányt, hogy hagyjon fel a perek tárgyát képező ügyekben az ország megítélését súlyosan károsító értelmetlen vitákkal, és tanúsítson konstruktív, felelősségteljes magatartást. Hajtsa végre azokat a módosításokat, amelyeket a Liberálisok mellett az Európai Bizottság is feltétlenül szükségesnek tart, a további makacskodás ugyanis az ország egészére nézve súlyos következményekkel járhat.