Belépek a Pártba
15 február
2018
HÍR
497 látogató

A Fidesz az Országgyűlést is bevonja a gyűlöletkampányba – Stop Orbán!

A Magyar Liberális Párt mélységesen elítéli, hogy  a kormány a hivatalos kampányidőszak kezdetén újabb szégyenletes támadást intézett a civil társadalom és a humanizmus alapelvei ellen a Stop Soros törvénycsomag benyújtásával. Felháborítónak tartjuk, hogy az Orbán-kormány újra bevonja az Országgyűlést saját gyűlöletkeltő, uszító, alapjogokat sértő kampányába annak érdekében, hogy tovább folytathassa lejárató hadjáratát Soros György és az általa támogatott, emberi jogokért küzdő civil szervezetek ellen. Tisztességes, demokratikus párt nem adhatja a nevét ehhez a törvényjavaslathoz.

A törvénycsomagnak több olyan része is van, amelynek elfogadásához kétharmados támogatás szükséges. Máris több jel utal ara, hogy a törvényt elutasító pártokat rágalmazni fogják, nemzetellenesnek, bevándorláspártinak, migránsokat támogatóknak állítják majd be őket.

Szégyenletes már az is, hogy a kormány tettestársként bevonja ebbe a visszataszító gyűlöletkampányba a törvényhozó testületet is, az pedig különösen, hogy ezzel a törvénycsomaggal folytatják a civil szervezetek alaptalan kriminalizálását, a hazug kommunikációt, az emberek becsapását és hergelését.

A Liberálisok nemet mondanak a Stop Soros törvénycsomagra, amely ellentmond minden demokratikus alapértéknek és a jogállamiság alapelveinek. Egyébként a kétes törvény alapján elsőként pont a magyar kormányt kellene megbüntetni, miután az elmúlt években folyamatosan azt hazudták, hogy nem jöhet be az országba egyetlen menedékkérő sem, majd kiderült, hogy teljes titokban fogadtak be több ezer menekültet. Mindeközben letelepedést biztosítottak közel húsz ezer ellenőrizetlen hátterű, esetenként nemzetbiztonsági kockázatot is felvető gazdasági migránsnak. A Liberálisok a Stop Orbán kampányunk keretein belül továbbra is azért fognak küzdeni, hogy leleplezzék a fideszes gyűlöletpropaganda átveréseit, és visszaállítsák a demokráciát Magyarországon.

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK