Belépek a Pártba
04 március
2015
HÍR
637 látogató

A Belvárosi Piac a tanyafejlesztés megcsúfolása

Üresen kong a Belvárosi Piac, pedig az V. kerületi önkormányzat csaknem negyed milliárd forintot költött a felújítására. A beruházás teljes kudarc, se árus, se vevő, az eredeti koncepcióból semmi nem lett.

2013-ban a 3,5 milliárdos tanyafejlesztési programból az V. kerület nyerte el a legtöbb pénzt. A keretből 220 millió forintot költöttek a Hold utcai piac felújítására, hogy ott a tanyán élő és termelő emberek árulhassák termékeiket. Legalábbis ezzel indokolta az V. kerület a beruházás szükségességét és azt, hogy mit keres a tanyafejlesztésre fordítható pályázati pénz Budapest szívének önkormányzatánál.

Mára kiderült, hogy a beruházás a tanyafejlesztés megcsúfolása, hiszen a vidékiek megsegítését célzó forrás valójában belvárosi ingatlanfejlesztést szolgált. Az árusok a helypénzt nem tudják kifizetni, hiszen már az is tetemes költség, hogy a fővárosba elszállítsák termékeiket. Gond az is, hogy a környék nem lakóövezet, a környéken csak irodaépületek vannak, nincs igény piacra.

Ma ott tartunk, hogy a tanyasi termelők a piacról teljesen kiszorultak, hogy helyüket tehetős vendéglátósok vegyék át. A méregdrágán felújított vásárcsarnokot pedig valószínűleg olcsón megszerzik azok a befektetők, akiknek eredetileg is szánhatták az épületet.

Átgondolatlanság, pazarlás és tisztességtelenség övezi a Belvárosi Piac felújítását és jövőjét. A városvezetés visszaélt a pályázati forrással, és a pályázat kiírását semmibe vette. A főváros és vidék együttműködésére fittyet hányva kisemmizték a tanyán élőket. Ez a belvárosi lakosoknak lehet, hogy jó lesz majd néhány év múlva, de a vidéki, tanyán élők jövőjét és megélhetését biztosan nem szolgálja.

Szabadai Viktor, a Budapest Választmány elnöke

Hozzászólás


Leave a Reply







Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK