Versfelolvasó estet rendezett a Liberálisok ifjúsági szervezete, a Liberális Fiatalok Társasága (LiFT).
Az Aradi 40-ben tartott rendezvényt a LiFT programokért felelős alelnöke, Király Patrik szervezte, aki az est első felében Tokai Sárával közösen saját verseit olvasta fel. A versek többségének középpontjában a szerelem, a szakítás, az elmúlás, az újrakezdés és a költő belső vívódása állt, de többen közéleti, politikai témájú vagy motivációs írásokat, illetve fantázián alapuló mininovellákat is előadtak.
Hegedűs Márk, a LiFT tagja Zöldi Péter humoros stílusban megírt politikai témájú verseit olvasta fel, melyekben a szerző hol komikus, hol szatirikus hangvételben kritizálja az Orbán-kormány működését és tevékenységét.
Pelucia Krisztina saját írásait adta elő a közönségnek, melyek egy része romantikus stílusban íródott, több versében azonban felfedezhető volt a gyarló emberi természet, az irigység elleni küzdelem, valamint a hallgató buzdítása, motiválása a változtatásra. A szerző a liberalizmus lényegét fogalmazta meg egyik versében, amikor a felelősségvállalás és a szabadelvűség fontosságára hívta fel a figyelmet.
A rendezvény a versek elemzésével és jó hangulatú beszélgetéssel zárult. A nagy sikerre való tekintettel a szervezők úgy döntöttek, hogy a LiFT havonta versfelolvasó estet tart majd az Aradi utca 40. szám alatt. A szerzők és a hallgatók egyetértésével a következő rendezvény középpontjában a szabadság áll majd.
Ha Te is szeretnéd felolvasni saját verseidet vagy más szerzők műveit, amelyek a szabadság gondolatával kapcsolatosak, írj üzenetet a LiFT vagy a Liberálisok Facebook-oldalára, vagy a sajto@liberalisok.hu email címre! Ha csak hallgatóként vennél részt a felolvasó esten, kövesd be a LiFT Facebook-, illetve Instagram-oldalát, ahol más közösségi programjainkról is értesülhetsz.
Várunk szeretettel minden kedves érdeklődőt!
Versfelolvasó estet rendezett ifjúsági szervezetünk, a LiFT – Liberális Fiatalok Társasága. A versek középpontjában a…
Közzétette: Liberálisok – 2019. szeptember 26., csütörtök