Belépek a Pártba
22 április
2015
HÍR
594 látogató

Vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményezünk Matolcsyval szemben

A Liberálisok vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményeznek Matolcsy Györggyel és Gerhardt Ferenccel szemben. Mint ahogy az a Magyar Narancs jóvoltából kiderült, az MNB elnöke és alelnöke egészen sajátosan értelmezi a vagyonnyilatkozati kötelezettséget és az elkölthető jövedelem fogalmát is.

Matolcsy György 2014. évi vagyonnyilatkozatában elmulasztotta bevallani az MNB által létrehozott alapítványoknál betöltött tisztségei után kapott havi több mint 1,2 millió forint jövedelmét. Alelnöke hasonlóképpen tett, ő havi 1 milliót nem tüntetett fel vagyonnyilatkozatában, így mindketten súlyosan megszegték a Jegybanktörvényben foglalt kötelezettségüket, valótlan tartalmú vagyonnyilatkozatot tettek.

Matolcsy ahelyett, hogy kiállna a nyilvánosság elé, és kijelentené, hogy nem állt szándékában eltitkolni jövedelmét, ismét bujkál, az MNB nevében küld csak válaszokat az újságíróknak.

Ha Matolcsy György képtelen arra, hogy megértse a rá közvetlenül vonatkozó törvényi rendelkezéseket, ha képtelen tetteinek következményeit és a nyilvánosság előtt a felelősséget vállalni, vajon képes lehet-e arra, hogy felelősen irányítsa a monetáris politikáért, továbbá az egész magyar pénzügyi szektor felügyeletéért felelős Magyar Nemzeti Bankot?

Hozzászólás


Leave a Reply







Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK