Belépek a Pártba
05 november
2019
HÍR
483 látogató

Mától új időszámítás kezdődik Budapesten

Gratulálunk Karácsony Gergely főpolgármesternek, helyetteseinek és a Fővárosi Közgyűlés újonnan megválasztott tagjainak, akikkel új időszámítás kezdődik a budapesti városvezetésben. A közgyűlés már az első ülésen olyan döntéseket hozott meg, amelyek azt mutatják, a testület a kormány önkényesen kijelölt céljai helyett végre tényleg a budapesti polgárok érdekét kívánja szolgálni.

Több olyan előterjesztést is megszavazott a közgyűlés, amely egybevág Sermer Ádám, a Liberálisok korábbi főpolgármester-jelöltjének Polgári Budapest című programjával. Sermer azután lépett vissza Karácsony Gergelyre javára, hogy megállapodtak, az összellenzéki jelölt a Liberálisok célkitűzéseit is képviselni fogja győzelme esetén. Ilyen célkitűzés volt többek között az, hogy a civil szervezetek javaslatai alapján átláthatóvá kell tenni a főváros gazdálkodását a korrupció visszaszorítása érdekében. A Római-part árvíz-védelméről úgy kell gondoskodni, hogy az ne sodorja veszélybe a Duna-parti fákat. Ugyanígy meg kell védeni a Városliget természeti értékeit is. De a Liberálisok is küzdöttek a “rabszolgatörvény” életbe lépése ellen. Örülünk neki, hogy ezekben az ügyekben már az első testületi ülés után várhatóak változások.

Üdvözöljük, hogy a momentumos Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettesként a Sermer Ádám programjában is szereplő modern és közvetlen Budapest kialakításáért felel majd. A Momentum és a Magyar Liberális Párt is tagja az európai liberálisokat tömörítő párszervezetnek, az ALDE-nak. Kerpel-Fronius szerepvállalásával minden bizonnyal nagyobb teret kap majd a szabadelvű politika Budapest új vezetésében.

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK