Orbán Viktor büszkén állapította meg a minap a lengyel és az ír miniszterelnök budapesti látogatása kapcsán, hogy erős az évkezdet. A Liberálisok szerint azonban túl erős is, félő ugyanis, hogy ezért magas árat kell majd az országnak fizetnie. A következő hónapokban három, Európa és benne Magyarország jövőjét meghatározó ügyben döntenek. Most indulnak az egyeztetések a következő hét éves költségvetési keretről, az első félévben várható döntés a közös menekültpolitikáról, és megindul az euróövezet reformfolyamata is. Ezért különös jelentősége van annak, hogy mennyire konstruktív és együttműködő, vagy éppen destruktív és elutasító magatartást mutat Magyarország ebben az időszakban.
Mind a lengyel miniszterelnökkel folytatott tárgyalások, mind a miniszterelnök bajorországi látogatása azt erősíti, hogy a kormány nincs tisztában a tetteinek a súlyával. A magyar-lengyel kormányfői találkozón megerősítették a két kormány korábbi mereven elutasító álláspontját a közös szolidaritáson alapuló menekültpolitikával kapcsolatban. Bajorországban a kormányfő a koalíciós tárgyalások kényes időszakában támadta Angela Merkel kancellár menekültpolitikáját, míg a külügyminiszter éles vitába keveredett Martin Schulz SPD elnökkel, potenciális alkancellárral.
A magyar kormány nemzetközi megítélését az sem segítette, hogy Orbán Viktor politikáját szélsőséges politikusok dicsérték az elmúlt hetekben is. Előbb Geert Wilders nevezte az év emberének a magyar miniszterelnököt, majd Marine Le Pen, a francia szélsőséges párt elnöke követendő példaként hivatkozott Magyarországra Lengyelország és Ausztria mellett. Mindeközben az Európa jövőjéről a magyar Visegrádi Négyek elnökségének védnöksége alatt tervezett konferencia meghívott főelőadói között is megjelentek szélsőséges szereplők, nemzetközileg ismert botrányhősök, mint Milo Yiannopoulos és Götz Kubischek.
A Magyar Liberális Párt szerint az ország jobban járna egy gyengébb évkezdettel – egy konstruktív, együttműködő külpolitikával. Mindeközben egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy Magyarország számára kedvező fordulatra csak a 2018-as országgyűlési választások adnak esélyt.
Szent–Iványi István, a Magyar Liberális Párt – Liberálisok külügyi szakpolitikusa