Kedves András!
Miután mai cikkedben engem is megemlítettél, engedd meg, hogy ezúton reagáljak írásodra. Nem szeretném ugyanis, hogy a pártommal kapcsolatos hamis állítások megválaszolatlanul maradjanak. Gondolom, egyetértesz velem abban, hogy nekünk, fiatal politikusoknak, különösen ügyelnünk kell arra, hogy ne fogalmazzunk meg valótlanságokat.
Ma Magyarországon illiberális állam épül, a jogállami kereteket szétbombázták, a demokrácia ezer sebből vérzik. Gondolom, egyetérthetünk abban is, hogy minden demokratának közös célja megszabadulni attól a kormánytól, amely ezt tette a hazánkkal. Éppen ezért elengedhetetlen, hogy az egymással szembeni bizalomhiányt orvosolni tudjuk. Ezért csak egyetlen mondatban térek ki arra, hogy én sem tudok feltétlenül megbízni Lázár János egykori tanácsadójában, aki jelenleg az Együtt Párt elnöke.
Engedd meg, hogy első körben a tárgyi tévedésekre reagáljak. Amit Fodor Gábor országgyűlési képviselő parlamenti munkájáról állítasz, egyszerűen nem igaz. A tényszerűség kedvéért álljanak itt a konkrét számok:
Fodor Gábor országgyűlési képviselőként 2014 óta olyan fontos törvénymódosító javaslatokat nyújtott be, mint például a Klebersberg Intézményfenntartó Központ megszüntetésére vonatkozó módosítás. (Az már más kérdés, hogy a fideszes többségű Kulturális Bizottság még csak napirendre sem hagyta tűzni a javaslatot, ezért nem tárgyalta T. Ház.) Fodor Gábor az LMBTQ-emberek jogegyenlőségének érdekében Alaptörvény-módosítást, a menekültek jogai érdekében pedig törvénymódosító javaslatot nyújtott be az országgyűlésnek. Mindez bárki számára hozzáférhető az országgyűlés honlapján.
A Magyar Liberális Párt elnöke ezen felül hat ügyben tett feljelentést (például a székesfehérvári szélsőjobbos felvonulás; Bayer Zsolt antiszemita megnyilvánulásai; és a Magyar Gárda ellen); két ügyben (a Magyar Nemzeti Bank külföldi irodái, illetve a Tarsoly-boríték) bírósághoz fordult, és közel 60 közérdekű adatigénylést adott be.
Ami a “babfingkék” színt illeti, arra kérlek, add meg az RGB-kódját, mert mi eddig ciánkéknek hittük. A rendezvényeinkről, valamint a tagságunk motivációiról, klubbeszélgetéseinkről, konferenciáinkról az apparátusunk készséggel tájékoztat.
A köztünk lévő vitás kérdések tisztázása érdekében bármikor állok a rendelkezésedre, előbb azonban a levelemben bemutatott tárgyi tévedések helyreigazítására kérlek.
Barátsággal: Bősz Anett
Leave a Reply