Belépek a Pártba
27 június
2021
HÍR
1340 látogató

Tiltsák meg Nagykőrös fideszes vezetésének a sok milliós önjutalmat!

Felszólítjuk a Pest Megyei Kormányhivatalt, hogy akadályozza meg Nagykőrös fideszes polgármesterének és helyetteseinek, hogy több millió forintos jutalmat oszthassanak ki maguknak. Döbbenten értesültünk róla, hogy miközben a járvány és a kormányzati megszorítások miatt az önkormányzatok a fennmaradásukért küzdenek, a Pest megyei település vezetése négy havi jutalmat szavazott meg magának. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a település fideszes vezetése az adófizetők pénzét nem a bajba jutott nagykőrösi családok és vállalkozók támogatására és megsegítésére fordítja, hanem saját jutalmazására. Pedig semmi olyat nem tettek a járvány idején, amivel ezt a jelentős jutalmat kiérdemelték volna. Néhány hónappal ezelőtt Gyál fideszes polgármesterének több millió forintos önjutalmazásától volt hangos a sajtó. Akkor a kormányhivatal szabálysértést állapított meg, ez esetben sem tehet mást. Szomorú, hogy a fideszes városvezetők a járványveszély idején is csak saját gyarapodásukat tartják szem előtt. Elvárjuk, hogy Nagykőrös vezetői a sok milliós jutalmakat ne vegyék fel, a pénzt pedig a város nehéz helyzetben lévő lakóinak támogatására fordítsák! Akár megteszik, akár nem, 2022-ben közösen véget vethetünk a fidesz törvénysértő és önző gyakorlatának!

Szabadai Viktor, a Magyar Liberális Párt Pest megyei elnöke, országos ügyvivője

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK