Budapest közösségi közlekedése a főváros lakóit szolgálja. Fontos, hogy minden embertársunk méltósággal, egyenlő esélyekkel utazhasson.
A Liberálisok ezen szellemiség jegyében nyújtották be kérdésüket a főváros főpolgármesterének. Felmerült bennünk, Tarlós István mely adatok alapján vonta le következtetéseit a mozgáskorlátozottak közlekedési szokásairól. Többek közt az érdekelt bennünket, mi alapján nevezte jelentéktelennek a metrót igénybe vevő mozgássérültek számát, illetve mire számíthatnánk a teljes akadálymentesítés esetén. Mindemellett, a metró akadálymentesítése megkérdőjelezhetetlen fontosságú mind az idősebb korosztályok, mind a babakocsis szülők számára, így a főpolgármester erre vonatkozó kérdésünket is megkapta.
Tarlós válaszában kifejtette, hogy nem tulajdonít jelentőséget a kérdésnek, a válaszadás lehetőségét a BKV Projektigazgatóságának ruházta át. Mint tájékoztatásukból kiderült, semmilyen kutatás vagy felmérés nem igazolta Budapest főpolgármesterének szavait. Tarlós István európaiatlan és az emberi méltóságot sértő megjegyzéseit így kevéssé tekinthetjük megalapozottnak.
A metróállomások és aluljárók akadálymentesítése nem csupán a mozgássérültek, de az egész budapesti közösség érdeke. A Liberálisok szerint fontos, hogy ezen tény figyelemmel tartása meghatározó szempontja legyen a további felújítási munkálatoknak. A megállók (Dózsa György út, Arany János utca, Ferenciek tere, Kálvin Tér, Corvin-negyed, Klinikák, Ecseri út, Pöttyös utca) akadálymentesítésének igényét a főpolgármester sem hagyhatja figyelmen kívül. Mindezek mellett fontos egy szakmai csoport felállítása, mely a főváros összes aluljárójának akadálymentesítését megtervezi és felügyeli.
A Liberálisok büszkék a magyar fővárosra és fontosnak tartjuk, hogy egy európai szintű közösségi közlekedés álljon rendelkezésre minden polgár számára. Hisszük, hogy ez az ügy Tarlós István számára is prioritássá válik.