Belépek a Pártba
23 február
2018
HÍR
655 látogató

Tarlós István szégyene az idei budapesti költségvetés

A Liberálisok szerint a főváros 2018-as költségvetésének elfogadásával Tarlós Istvánnak már papírja van arról, hogy az elmúlt nyolc évben leépítette Budapestet.

A Fővárosi Közgyűlés által jóváhagyott, 131,5 milliárdos hiánnyal számoló büdzsé minden idők legrosszabb fővárosi költségvetése, ez pedig Tarlós István szégyene.

Nincs olyan ágazat vagy szolgáltatás Budapesten, amelyre ne jutna kevesebb pénz, mint az elmúlt években. A fejlesztések gyakorlatilag leálltak, ami néhány még maradt, azt a főváros azokból az uniós támogatásokból fizeti, amelyeket a kormány ugyancsak szűken mér Budapest számára.

Most először jutottunk el odáig, hogy már nem csak fejlesztésre, hanem a város alapvető működtetésére, városüzemeltetésre sem futja. Már olyan teljesen alapvető beruházásokat is hitelből kell finanszírozni, mint a Lánchíd vagy az Alagút felújítása, ráadásul az egyre kétségbe ejtőbb állapotú Petőfi-híd felújítása – amelyet Tarlós már 8 évvel ezelőtt is halaszthatatlannak minősített – továbbra sem fog megtörténni belátható időn belül.

Budapest immár teljesen a kormánytól függ, totális a főváros kiszolgáltatottsága. A város önállósága megszűnt, a Budapesttel kapcsolatos döntések a kormányülésen, vagy ami még rosszabb, a Fidesz-központban dőlnek el. Tarlósnak már csak egyetértési joga van, egyet nem értési joga nincs.

Félő, hogy a fejlesztések leállításával, az adósságállomány folyamatos gyarapodásával a kormánynak és a kormányt kiszolgáló főpolgármesternek az a célja, hogy csődbe kergessék Budapestet, és ezzel lehetőséget adjanak a fővárosi önkormányzatiság maradékainak felszámolására is.

A megoldás ezúttal is a budapestiek kezében van. Ha nem akarjuk, hogy Budapesten felszámolják az önkormányzatokat, elvegyék a maradék autonómiánkat is, és a kormány mondja meg, mikor mire mennyit költhetünk, akkor itt a lehetőség. Április 8-án elzavarhatjuk Orbán Viktort és a Fideszt, jövő ősszel pedig Tarlós Istvánt és alkalmatlan társulatát is leválthatjuk a város éléről.

Addig is a Liberálisok felszólítják a kormányt, hogy a főváros alapvető feladatainak ellátása érdekében csökkentse a megkérdőjelezhető hasznosságú sportberuházások, a Fidesz kifizetőhelyeként funkcionáló külföldi kereskedőházak, a kormánypropagandát közvetítő közmédia és az egyházi támogatások kiadásait, a többletforrásokat pedig a tömegközlekedés fejlesztésére, a szociális ellátórendszer javítására, valamint a fővárosi utak, hidak és közterületek rendbetételére fordítsa.

Szabadai Viktor, a Liberálisok budapesti választmányának elnöke

 

Fotó: Origo

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK