Belépek a Pártba
03 szeptember
2014
HÍR
834 látogató

Tarlós István amatőr színműve megbukott

Tarlós István és Lázár János gyenge minőségű, amatőr színjátékot űznek a budapestiek kárára. A főpolgármester előre megrendezett vitát folytat a fejlesztési miniszterrel a budapesti fejlesztésekkel kapcsolatban a Facebookon. A Magyar Liberális Párt szerint ez a tragikomédia rettentően gyenge, bár kétségtelenül olcsó.

Tarlós István játékában egyedül a szavak erősek, ha a tetteket nézzük, a főpolgármester sorozatos kudarcot vallott az elmúlt években. Nem tudta megvédeni az államosítástól a budapesti iskolákat, egészségügyi intézményeket és közszolgáltatókat. Tarlós a 3-as metró felújításáért folytatott küzdelemben is csődöt mondott, most pedig úgy látszik, a budapesti források is áldozatául esnek az amatőr politikai színjátéknak. A fejlesztési miniszter bejegyzése igazolta azt a félelmet, hogy a kormánynak nem fontos Budapest, Tarlós írása pedig azt jelzi, hogy a város vezetője alkalmatlan posztja betöltésére.

Úgy tűnik, Tarlósnak komoly problémája van a színművészettel és a színházakkal. A főpolgármesternek a Vígszínház és az Új Színház ügye után már nem kellett volna kulturális munkásságát folytatni, hiszen ahogy azokban, így most a drámaírásban és a színjátékban is megbukott. Budapestnek új főpolgármesterre van szüksége, aki nemcsak beszél, de ért is a budapestiek nyelvén.

Hozzászólás


Leave a Reply







Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK