Belépek a Pártba
30 május
2020
HÍR
9814 látogató

Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért

Tarlós István a miniszterelnöknek intézett káros tanácsai után most olyan dolgokat kért számon a jelenlegi, komoly forrásmegvonásokkal küzdő városvezetésen, amit neki az elmúlt 9 évben kormányzati hátszéllel sem sikerült megvalósítania, pedig tökéletesen tisztában volt a hiányosságokkal.

Tarlós István még 2011-ben állt elő a Fehér Könyvnek elnevezett javaslatcsomagjával, amelyben Budapest 50 legsúlyosabb problémáját ecseteli részletesen. Ebben már akkor halaszthatatlannak nevezte a Lánchíd és a Petőfi híd felújítását. Tarlósnak két ciklus sem volt elég, hogy hozzákezdjen ezekhez, pedig a Lánchídon 2015-ben már beszakadt az útpálya egy autós alatt, de a folyamatos ígérgetéseken túl semmi sem történt.

Különösen visszataszító Tarlós viselkedésében, hogy most az általa el nem végzett munkát kéri számon a fél éve főpolgármesternek választott Karácsony Gergelyen. A bukott főpolgármester handabandázása persze nem lenne érdekes, ha nem közpénzből jól fizetett miniszterelnöki tanácsadóként támadná Budapestet. A kormány önkormányzatokat sújtó pénzelvonásai lehetetlenné tesznek minden hosszútávú elképzelést. A Fidesz célja láthatólag a helyi közösségek önrendelkezésének felszámolása, köztük elsősorban Budapest ellehetetlenítése.

Ennek ismeretében elképesztő hallani a bukott főpolgármestert, aki szerint már régen megvan a pénz a felújításra. Tarlós kijelentései hiteltelenek, mert amikor ezeket a kritikákat megfogalmazza, akkor a miniszterelnök bábjaként el nem végzett munkáit kéri számon utódján. Tarlós korábban tett kártékony javaslataiból is kiderül, hogy nem is érti és nem is szereti Budapestet. Ha már a bukása után is évente több mint 15 millió forintjába kerül az adófizetőknek, legalább ne akarjon folyamatosan károkat okozni a városnak, maradjon csendben.

Szabadai Viktor, a Magyar Liberális Párt budapesti választmányának elnöke

Kép forrása: budapestkornyeke.hu

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK