Belépek a Pártba
27 március
2018
HÍR
303 látogató

Szavazz haza! – Trócsányi Lászlónak két hónap is kevés volt, hogy válaszoljon a kérdéseinkre

A Liberálisok arra hívják fel a külföldön élő magyarok figyelmét, hogy március 31-én lejár a külképviseleteken való szavazás regisztrációs határideje, azaz már csak szombat 16 óráig kérhetik levélben vagy ügyfélkapun keresztül, hogy külföldről szavazhassanak az április 8-i választáson.

A Liberálisok azért tartják fontosnak a külföldön élő választók pontos tájékoztatását, mert egyre több külföldön dolgozó, tanuló magyar állampolgár kíván élni demokratikus jogával. A megnövekedett választói részvétel miatt különösen fontos, hogy megfelelő infrastruktúra álljon rendelkezésre a külképviseleteken. Ezért javasoltuk kihelyezett szavazókörök létesítését, valamint azt, hogy a külképviseleteken a szavazás napját megelőző szombaton is le tudják adni voksukat a választók.

A január elején elindított Szavazz haza! kezdeményezésünk első lépéseként Áder János köztársasági elnökhöz fordultunk, aki az igazságügyi miniszterhez továbbította javaslatainkat, Trócsányi László azonban képtelen volt két hónap alatt válaszolni felvetéseinkre. A Liberálisok szerint a miniszter két lehetőség miatt hagyta figyelmen kívül a kérésünket: adminisztrációja képtelen egy levelet megírni, vagy ami valószínűbb: Trócsányi hatalompolitikai érdekekből nem látja el közigazgatási feladatait. Bármelyik esetről is van szó, mindkettő az igazságügyi miniszter alkalmatlanságáról tesz tanúbizonyságot.

A Liberálisok arra figyelmeztetnek: ha a külföldön dolgozó és tanuló magyar állampolgárok nem tudják rendezett körülmények között leadni szavazataikat, ha nem élhetnek alapvető demokratikus jogaikkal, úgy ez a kormány világossá teszi, hogy nem tartozik azon politikai erők közé, amelyek elkötelezettek a szabad választások mellett. Április 8-án arról is dönthetünk, hogy vissza akarjuk-e hozni a demokratikus választási rendszert Magyarországra.

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK