Belépek a Pártba
15 május
2015
HÍR
757 látogató

Számolják fel a Betyársereget!

A rendőrség tétlenül nézi, hogy egy rasszista, militáns szervezet a közrend őrzése címszó alatt zaklatja a magyar lakosságot. A TASZ és a média is beszámolt róla, hogy a Betyársereg tagjai Szúcson járőröztek, és símaszkba öltözve halálosan megfenyegették a helyi cigányközösség több tagját is. A rendőrség az esetet mindössze azzal kommentálta: „Majd akkor szóljanak, ha már folyik a vér”, mert addig nem tudnak intézkedni.

Arra kérjük Pintér Sándort, hogy inkább előzze meg a vérontást, vizsgálják ki az esetet, és a Betyársereggel szemben azonnal indítson eljárást, mert a szervezet törvénysértő tevékenységet folytat. A hatályos magyar jogszabályok szerint ugyanis a közbiztonsági tevékenység jogellenes szervezése és végzése bűncselekmény.

Korábban a miniszterelnök azt ígérte, a szélsőjobboldallal szemben megvédi a magyar társadalmat, ehhez képest a Magyar Gárda betiltása óta több nyíltan rasszista, idegengyűlölő szervezet is alakult, és ezek a paramilitáris csoportok egyre nagyobb veszélyt jelentenek a békés társadalmi együttélésre.

A Liberálisok szerint az is komoly aggodalomra ad okot, hogy a második legnépszerűbb parlamenti párt vezetője, Vona Gábor jó viszonyt ápol a Betyársereg vezetőjével, és egy korábbi interjúban támogatásáról biztosította a szervezet tagjait. Itt lenne az ideje annak is, hogy az ügyészség vizsgálatot indítson annak kiderítése érdekében, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom milyen viszonyban van ezekkel a törvénytelen szervezetekkel, amelyek olyan feladatokat gyakorolnak, amelyre csak az államnak van jogosítványa.

 

Hozzászólás


Leave a Reply







Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK