Belépek a Pártba
23 május
2018
HÍR
458 látogató

Szabó Tímea hazugságokkal vádolja a Liberálisokat

A Liberálisok visszautasítják Szabó Tímea azon állítását, miszerint a párt elnökhelyettese, Sermer Ádám azért hívta volna fel Mellár Tamást, hogy arra kérje, ne lépjen be a Párbeszéd-frakcióba. A Liberálisoknak hosszú évek óta személyes, jó kapcsolata van Mellár Tamással, korábban számos szakpolitikai konferenciánkon részt vett szakértőként. Sermer Ádám azért hívta fel a választásokon függetlenként induló képviselőt a Liberálisok bejelentése után, hogy Mellár Tamást tájékoztassa a döntésünk hátteréről. Mellár a telefonbeszélgetésben jelezte, hogy nem ért egyet a döntésünkkel, arról azonban nem esett szó, hogy a képviselő belép-e a Párbeszéd-frakcióba, vagy sem.

A Liberálisok örülnek annak, hogy Mellár Tamás csatlakozásával nem szűnik meg az ellenzéki frakció. Mint legutóbbi közleményünkben is írtuk, nem az volt a célunk, hogy felszámoljuk a frakciót, amely Bősz Anett nélkül egyébként létre sem jöhetett volna. Azért léptünk ki, mert egyedül így képviselhetjük a liberális értékeket következetesen, rossz kompromisszumok nélkül. Azért döntöttünk a kilépés mellett, mert világossá vált számunkra, hogy a szövetségeseink nem tekintenek minket valódi partnernek. Ezúton arra kérjük Szabó Tímeát és minden olyan képviselőt, aki sértettségből és indulatból hazugságokat állít rólunk, hogy a további vádaskodások és rágalmak helyett inkább azért a célért dolgozzanak, amely továbbra is közös: az Orbán-kormány leváltásáért.

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK