Belépek a Pártba
30 május
2016
HÍR
1049 látogató

Szabadai Viktor: Van az a pénz?

A Magyar Liberális Párt szerint Schneller Domonkos minimum magyarázattal tartozik azzal kapcsolatban, hogy miként lett a Kopaszi-gáti óriásberuházások egykori ellenzőjéből a Garancsi-féle ingatlanbefektetés egyik segítője.

 

Schneller Domonkos a XI. kerület önkormányzati képviselőjeként kirobbantója volt annak a botránynak, amely a Kopaszi-gát és térségének ingatlanbefektetései miatt alakult ki. Az akkor még fideszes politikus a 2010-es híradások, valamint a hvg.hu szerint élesen bírálta a Kopaszi-gát térségébe tervezett óriásberuházásokat. Úgy vélte, a nagy épületek, irodaházak lakhatatlanná teszik a környéket.

Schneller a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Kft. stratégiai igazgatójaként úgy tűnik, ma már egészen másként vélekedik, pedig a beruházási tervek nagyon hasonlóak a 2010-eshez, csak éppen a megvalósítás most az Orbán barátjaként ismert nagyvállalkozó, Garancsi István kezében van ingatlanfejlesztő cégén keresztül. Mivel Garancsi beruházását a kormány kiemelt beruházássá nyilvánította, így Schneller – pozíciójából adódóan – maga is elősegítheti azt, amit egykor ellenzett.

A Liberálisok szerint egyértelmű, hogy Schnellernek, ahogy egykor, úgy most sem az újbudaiak érdeke volt a fontos, kizárólag pártérdekeket szolgál. Schneller kettős mércéje egyértelmű, ahogy az is, hogy egyelőre nincs értelmezhető magyarázat arra, mi miatt lett irodák és lakóházak építése kiemelt kormányzati beruházás.

A Liberálisok írásbeli kérdésben kértek indoklást Orbán Viktortól arra, hogy miért szükséges Garancsi cégének beruházását kivonni a normál engedélyeztetési eljárások alól. Várjuk a választ arra is, hogy Magyarországon volt-e már példa valaha arra, hogy lakó- és irodaházak építése kiemelt kormányzati beruházás minősítést kapjon.

Szabadai Viktor, a Budapesti Választmány elnöke

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK