Belépek a Pártba
27 június
2020
HÍR
2689 látogató

Szabadai Viktor: Újra kell szervezni a reptéri taxispiacot!

Bár korábbi javaslatunkat az idősek taxikedvezményéről forráshiány miatt nem tudta megvalósítani a főváros, hiszen a kormány elzárkózott a rá eső költségvállalástól, most további javaslatokat szeretnénk tenni a készülő taxirendelethez, amely meggyőződésünk szerint nagyban hozzájárulna a fővárosi taxizás rendbetételéhez:

  1.      Budapest kényszerítse ki a 31/2013-as taxirendeletben foglaltakat, tehát ne a fuvarközvetítők számára legyen kiírva a reptéri tender, hanem a szolgáltatást végző taxis vállalkozók számára, ezzel megakadályozva, hogy a budapesti taxisok csak egy szűk csoportjának legyen elérhető a reptéri droszthasználat!
    Ezzel párhuzamosan a fővárosnak újra kell tárgyalni a BUD Zrt-vel a reptéri droszthasználatból származó bevételre vonatkozó megállapodást, mert a jelen helyzetben Budapest csak minimális mértékben részesedik a milliárdos üzletből.
  2.         Felül kell vizsgálni a Budapest Közút által üzemeltetett Asztalos Sándor utcai vizsgáló állomás működését, hiszen a telephely egyetlen érdemi feladata a taxisok által fizetett drosztdíj beszedése, ennek ellenére a fenntartása jelentős erőforrásokat emészt fel. Véleményünk szerint a drosztdíjak beszedése költséghatékonyabb módszerekkel is megoldható, a feladat ellátására szükséges infrastruktúrával a BKK is rendelkezik, ezért az állomást meg kell szüntetni. Ezzel további 300 millió forintot takarítana meg a forrásmegvonásokkal küzdő főváros.
  3.         Javasoljuk, hogy azok a taxik, amelyek a veszélyhelyzet kihirdetését követően érték el a 10 éves korhatárt 2021. december 31-ig kapjanak haladékot a lecserélés alól, így is segítve, hogy a járvány okozta károkból felépülhessen a taxispiac.
  4.         Meg kell erősítenie a taxidrosztok ellenőrzését a fővárosban, ezzel megakadályozva, hogy a szabálytalanul ott parkoló civil autósok és drosztengedéllyel nem rendelkező hiénák megkárosítsák az engedéllyel rendelkező taxisokat.

A Liberálisok továbbra is elkötelezettek a szabad és átlátható piacra épülő taxizás mellet. Ennek ellenére a piac liberalizációjának kérdését csak akkor lesz lehetőség kinyitni, ha megfelelő szabályozással teljesen kiszorítottuk a hiénákat onnan, akik rendszeresen károsítják a budapesti utazóközönséget és a mintegy 7000 tisztességesen dolgozó taxist.

Javaslatainkkal ismét a Főpolgármesteri Kabinetirodához fordulunk, remélve, hogy most is egyetértenek velünk, és folytatódhat a budapesti taxizás racionalizálása.

Szabadai Viktor, a Magyar Liberális Párt budapesti választmányának elnöke

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK