Belépek a Pártba
05 február
2016
HÍR
468 látogató

Szabadai Viktor: Tarlós már megint átadásról beszél, de azt sem tudja, mikor kezdődik a 3-as metró felújítása

Tarlós István 2015. októberében a 3-as metróvonal átadásáról még azt mondta, hogy a teljes infrastruktúra 2018. végére elkészül és át is adják. Ma már 2019. szeptember 30-ról beszélt végső határidőként. Tarlós folyamatosan átadásról beszél, de azt még mindig nem tudja, mikor kezdődik a 3-as metró felújítása és honnan lesz rá pénz.

A főpolgármester ma az infrastruktúra csúszása miatt felülírta a szerelvények üzembe helyezésének időpontját is. A BKV tavaly augusztusi tájékoztatása még arról szólt, hogy az új metrókocsik típusengedély beszerzése 2017 januárjára várható, az utolsó szerelvény 2018 nyarán állhat forgalomba. Ehhez képest a főpolgármester ma arról beszélt, hogy az új szerelvények 2019 nyarán állhatnak forgalomba. A korábbi és a mai bejelentése között 1 év eltérés van.

A Liberálisok szerint a felelőtlen, átgondolatlan költségvetési tervezés és ütemezés miatt továbbra is veszélyben van a 3-as metró teljes felújítása. A Liberálisok úgy vélik, Tarlós István nem képviselte a budapestiek érdekeit a kormánynál a metrófelújítással kapcsolatban, ennek következménye az, hogy két főpolgármesteri nyilatkozat között is egy évet tolódott a metrófelújítás, és ennek következménye az is, hogy az úszó világbajnokság idejére világvároshoz méltatlan, kaotikus közlekedési helyzet alakulhat ki Budapesten.

Szabadai Viktor, a Budapesti Választmány elnöke

Hozzászólás


Leave a Reply







Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK