Belépek a Pártba
14 február
2020
HÍR
912 látogató

Szabadai Viktor nyílt levele Szijjártó Péternek

Tisztelt Szijjártó Péter!
Tisztelt Miniszter Úr!

A 2017-es magyarországi vizes vb immár második hónapja nemzetközi körözés alatt álló gazdasági vezetőjével kapcsolatban fordulok Önhöz, mint a verseny szervezőbizottságának tagjához.

A magyar adófizetők nevében szeretném megtudni, hogy mikor találkozott és egyeztetett utoljára Balogh Sándorral? Mikor és hogyan értesült róla, hogy törvénysértés és bűncselekmény gyanúja merült fel Baloghgal szemben? Mint a világverseny szervező bizottságának tagja, milyen utasításokat adott írásban vagy szóban a gazdasági vezetőnek? Folytattak-e rendszeresen vagy alkalmanként egyeztetéseket a vb szervezésével kapcsolatban? Felmerültek-e ezeken a megbeszéléseken a világverseny szervezésével kapcsolatos anyagi vagy egyéb törvényességi problémák?

A vizes vb-t az eredeti tervekhez képest több mint ötszörös áron bonyolították le, és még a verseny után is százmilliókkal drágult a projekt. Hogyan fordulhatott ez elő? Ki vállalja a felelősséget a nyomtalanul elpárolgó milliárdokért? Ki vagy kik bízták meg Balogh Sándort az állami sportesemény gazdasági vezetésével, és ki vállal felelősséget azokért a bűncselekményekért, amiért körözést adtak ki ellene? Mennyi kifizetetlen számla maradt a vizes vb megrendezése után? Mennyivel károsította meg Balogh a magyar adófizetőket pontosan?

Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy közpénzek tízmilliárdjai felett egy köztörvényes bűnöző bábáskodott. Elvárjuk, hogy a szervező bizottság tagjai felelősséget vállaljanak közvetlen munkatársuk tetteiért, és teljes körű tájékoztatást adjanak a botrányos vb-rendezésért.

Budapest, 2020. február 14.

Tisztelettel:

Szabadai Viktor

Liberálisok budapesti választmányának elnöke

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK