A sajtóban megjelent tervek szerint a Fővárosi Közgyűlés március 30-i ülésére mindenféle előzetes, kerületi egyeztetés nélkül kerül be előterjesztésként Szeneczey Balázs és Bagdy Gábor javaslata arról, hogy a Hegyalja út neve Mádl Ferenc útra változzon.
A három kerületen átmenő, jelentős közlekedési útnak számító Hegyalja út átnevezésével több ezer lakosnak változna majd a lakcíme, ennek ellenére az érintett önkormányzatok egy részét – lapinformáció szerint – meglepetésként érte a főváros változtatási szándéka.
Liberálisok szerint ahogy Göncz Árpádnak is lehetett méltó módon emléket állítani a XIII. kerületben az újonnan létrejövő városközpont elnevezésével, úgy lehet Mádl Ferencnek is méltó módon közterület elnevezéssel emléket állítani. Az erőszakos, minden előzetes egyeztetést nélkülöző, súlyos adminisztrációs és pénzügyi terhet jelentő közterület átnevezés nem a tisztelet kifejezésének formája, hanem átgondolatlan, önkényes döntés, ami a lakosság számára sem lesz más, mint bosszúságforrás.
Éppen ezért a Liberálisok, támogatva azt, hogy Mádl Ferenc nevét közterület viselje, határozottan tiltakoznak és petíciót indítottak az ellen, hogy ez a közterület a Hegyalja út legyen.
http://www.peticiok.com/
https://www.facebook.com/
Szabadai Viktor, a Budapesti Választmány elnöke
Leave a Reply