A Liberálisok szerint a Fővárosi Közgyűlés legutóbbi ülésére eljuttatott 1300 aláírás is bizonyítja, hogy a fővárosiak nem szeretnék, ha a Hegyalja út neve megváltozna. Éppen ezért a párt kéri a főpolgármestertől, hogy a Hegyalja út kerüljön fel a védett utcanevek sorába.
A Fővárosi Közgyűlés 2012-ben alkotott rendeletet a budapesti közterületek elnevezéséről. A rendelethez tartozik egy lista is, amely jelenleg Budapest 8200 utcájából csaknem 750 utcanév esetben rendelkezik védettségről, azaz arról, hogy ezeket az utcanevet nem lehet megváltoztatni.
A három kerületen átmenő Hegyalja út jelentős közlekedési útnak számít. Több ezer lakosnak, számtalan vállalkozásnak jelentene terhet mindenkori átnevezése. A 80 éves Hegyalja út túlélt már számos történelmi korszakot ezzel az elnevezéssel, túlélte Rákosit, Kádárt, a rendszerváltás időszakát, szerdán túlélte Tarlóst és a Liberálisok szeretnék, ha túlélné valamennyi átnevezési mániától szenvedő politikust, városvezetőt.
A Liberálisok levélben kérik fel a Hegyalja út által érintett három kerületi polgármestert, Pokorni Zoltánt, Hoffmann Tamást és Nagy Gábor Tamást, hogy kezdeményezzék Tarlós Istvánnál az utcanév védetté nyilvánítását és a 2012-ben elfogadott védett utcaneveket tartalmazó lista bővítését.
Szabadai Viktor, a Budapesti Választmány elnöke
Leave a Reply