Felszólítjuk a kormányt, hogy azonnal intézkedjen az elővárosi vonat és HÉV-járatokon tapasztalható zsúfoltság mérséklése érdekében! Az iskolakezdéssel ugyanis olyan tumultus alakult ki több vonalon, amely járványügyi veszélyhelyzetet teremtett.
A kormánynak március óta bőven lehetett volna elég ideje rá, hogy felkészüljön a járvány újabb hullámára. Bőven lett volna arra is ideje, hogy a régóta várt HÉV-felújítást végrehajtsa. A veszély mérséklése érdekében kulcsfontosságú lenne, hogy a tömegközlekedésben, a közösségi közlekedésben sehol ne torlódjon fel a tömeg, és a járművek szellőztetése az egészségügyi előírásoknak megfelelő legyen. Ehhez képest szeptemberben több vonalon olyan zsúfoltak voltak a járművek, hogy az még járványhelyzet nélkül is biztonsági kockázatot jelentene. A nagykátai vonalon például vészfékkel kellett megállítani egy vonatot, mert egy 15 éves lány rosszul lett a zsúfoltságtól és nem kapott levegőt, de több utas is panaszt tett már a tarthatatlan körülmények miatt. A helyzetet súlyosbítja, hogy a MÁV a tanévkezdésre számos elővárosi járatot törölt, megritkította a menetrendet. Ezért a járműveken képtelenség a másfél méteres védőtávolságot betartani.
Soha annyi fertőzés nem történt Magyarországon, mint az elmúlt napokban. A kormány elhibázott közlekedéspolitikája pedig csak tovább ront a helyzeten. Felszólítjuk a kormányt, hogy azonnali hatállyal intézkedjen! Sűrítse a járatokat, a járműveken gondoskodjon a megfelelő szellőztetésről! A sokkal nagyobb fertőzésszámmal járó második hullám idején tegyék lehetővé, hogy az utasok meg tudják tartani a szükséges, másfél méteres távolságot egymástól!
Szabadai Viktor, Magyar Liberális Párt