Belépek a Pártba
11 július
2019
HÍR
177 látogató

Szabadai Viktor bemutatta V. kerületi programját

 Budapest, 2019. július 11., csütörtök (MTI) – A Belváros zöldítése, a köztisztaság és a közlekedés áll az V. kerületi liberális polgármester-jelölt programjának fókuszában.

 Szabadai Viktor, a Magyar Liberális Párt budapesti ügyvivője és V. kerületi polgármester-jelöltje csütörtökön az Erzsébet téren ismertette vállalásait.

Azt mondta, a tér a sok fával, zöld területtel jó példa arra, hogyan nézhet ki Belváros-Lipótváros, ellentétben a szomszédos József nádor térrel, ahol jelenleg is zajlik a térkövezés. Hozzátette: polgármesterré választása esetén a kerület csatlakozna a 10 millió fát Magyarországon elnevezésű akcióhoz, és évente ezer fát ültetnének a kerületben a jobb hőérzet, a levegő tisztasága és a jobb minőségű élet érdekében.

Szabadai Viktor elmondta: meg kell szüntetni azt a jelenlegi állapotot, hogy 23 kerületi cég, valamint a Főkert és az FKF Zrt. foglalkozik a hulladék elszállításával, a hulladéktárolók telepítésével, karbantartásával. Számon kérhető, átláthatóan működő, egységesített budapesti hulladékbegyűjtésre lenne szükség – hangoztatta.

A jelölt közölte azt is, polgármesterként a fővárossal egyetértésben arra törekedne, hogy a kerületben csak elektromos meghajtású buszok közlekedjenek a ciklus végére. Kérdésre válaszolva Szabadai Viktor szólt arról is, az idősek ellátása ugyan nem rossz a kerületben, de polgármesterként tovább javítana rajta.

Arra a felvetésre, hogy az V. kerületben indul a baloldali ellenzék jelöltjeként Tüttő Kata, a Jobbik jelöltjeként Losonczy Pál, valamint a Liberálisok képviseletében ő, Szabadai Viktor kiemelte: nem ő “indult rá másra”, ő már a tavalyi időközi választáson is indulni akart. Hozzátette: súlyos politikai hibának tartja, hogy az MSZP Tüttő Katát indítja jelöltként. “Nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani” – indokolt.

Jelezte, ő személy szerint nem akar visszalépni, de egy politikai közösségnek a tagja, így a döntés nem csak az övé. A politikus a Karácsony Gergelyre és a zuglói parkolási botrányra vonatkozó kérdésre elmondta, véleménye szerint nyílt, piaci verseny meghirdetése lenne a megoldás a problémára, ahol egyenlőek a feltételek és átlátható a döntéshozatal, de ez messze van Karácsony Gergely javaslatától. 

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.
22 június 2016
HÍR
Szolidárisak vagyunk a béremelésükért küzdő önkormányzati dolgozókkal
A Magyar Liberális Párt szolidaritást vállal azokkal az önkormányzati dolgozókkal, akik ma munkabeszüntetéssel hívták fel a figyelmet a bérhelyzetükre.
22 április 2016
HÍR
Liberálisok a Föld napjára: A Fidesz politikájából hiányzik az előrelátás és a környezetvédelem
A Liberálisok szerint Magyarország számára szomorú ünnep a Föld napja. A Fidesz az elmúlt években háttérbe szorította a környezetvédelem ügyét, és több megbocsáthatatlan lépést is tett hazánk természeti értékeivel szemben...
08 június 2016
HÍR
Szent-Iványi István: Értelmetlen az osztrák-magyar adok-kapok
Az elmúlt napokban éles vita bontakozott ki a menekültek visszaküldéséről Ausztria és hazánk vezetői között.
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.

Videók

LiBERÁLiSOK