Belépek a Pártba
04 április
2018
HÍR
325 látogató

Szabadai Viktor: Április 8-án véget vethetünk Budapest kifosztásának!

Április 8-án le kell váltani a kormányt, hogy megállítsuk Budapest kifosztását – erről beszélt Szabadai Viktor, a Magyar Liberális Párt budapesti választmányának elnöke a Péterfy Sándor utcai Kórház előtt szerdán.

Az ellenzéki politikus szerint a fővárosi kórházak állapota a 2012-es államosítás óta folyamatosan romlott. „Balkáni állapotok uralkodnak a kórházakban. A fertőzések, az orvoshiány és az elavult eszközök miatt mind többen halnak meg Budapesten” – hangsúlyozta Szabadai Viktor. 12 kórházat és több mint 200 iskolát vett el az Orbán-kormány Budapesttől, de a fenntartásukról nem gondoskodott az állam –  mondta.

A Liberálisok politikusa éles kritikával illette Tarlós Istvánt, amiért tétlenül nézte a város „kifosztását”. 2010 óta az Orbán-kormány elvette a fővárostól a Városligetet, a Dagály fürdőt, az agglomerációs közlekedést, benne a teljes budapesti HÉV-hálózattal, a Főgázt, az Operettszínházat és az Erzsébet teret – sorolta Szabadai. Hozzátette: „már kinézték maguknak a Bálnát és szemezgetnek a Rác fürdővel” is. Az ellenzéki politikus szerint, ha az emberek meg akarják őrizni Budapest vagyonát, akkor „meg kell állítani a Fideszt”.  Szabadai szerint államosítás fenyegeti a budapesti fürdőket és strandokat, a színházakat és a mozikat is.

„Ha nem akarjuk, hogy beépítsék a parkjainkat és kivágják a fákat, ha nem akarjuk, hogy a BKV a MÁV színvonalára süllyedjen, akkor le kell váltani a Fideszt” – mondta az ellenzéki politikus. Amit Orbán kinézett magának, azt elvette, amit elvett, azt tönkretette – szögezte le Szabadai Viktor, és arra kérte a fővárosiakat, minél nagyobb számban vegyenek részt a választáson, és szavazzanak az MSZP-Párbeszéd listájára, a kormányváltó szövetség jelöltjeire április 8-án.

A Liberálisok élőben közvetítették Szabadai Viktor bejelentkezését a Péterfy Sándor utcai Kórház elől:

https://www.facebook.com/magyarliberalisok/videos/1771103409576973/

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK