Belépek a Pártba
10 november
2020
HÍR
638 látogató

Szabadai Viktor: A MÁV és a Volán is sűrítse a járatokat!

Felszólítjuk a kormányt, hogy gondoskodjon a biztonságos tömegközlekedés megszervezéséről az elővárosi járatokon! Ne csak Budapestet és a megyei jogú városokat kötelezzék a járatsűrítésre, a MÁV és a Volán is gondoskodjon arról, hogy a járvány idején ne alakuljon ki zsúfoltság a vonatokon és a buszokon. A főváros és a környező települések között naponta több mint félmillió ember ingázik. A kormány november 3-án arra kötelezte Budapestet és a megyei jogú városokat, hogy reggel 7 és 9 óra között, valamint 15 és 19 óra között növeljék a járatszámokat a helyi tömegközlekedésben, hogy így csökkentsék a fertőzés kockázatát.

Az új rendeletet támogatjuk, azt viszont nem, hogy közben elvonják az önkormányzatoktól azokat a forrásokat, amiket a tömegközlekedésre lehetne költeni. Súlyos hiba a parkolás ingyenessé tétele, de ha már ezt a megoldást választotta a kormány, kutya kötelessége lenne pótolni az önkormányzatok kieső bevételét. Ugyanígy elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a kormány a városi tömegközlekedésre fordított támogatást is folyamatosan csökkenti. A járvány idején ez megengedhetetlen felelőtlenség, amely emberi életekbe kerülhet. Több helyen is beszámolt róla a média, hogy az Érdről a fővárosba érkező vonatokon akkora a zsúfoltság, hogy sokan fel se férnek a járatokra.

Elvárjuk, hogy a kormány csak olyan feltételeket szabjon az önkormányzatoknak, amelyeknek maga is meg tud felelni! Felszólítjuk a kormányt és a Közlekedési Hatóság vezetőjét, hogy azonnali hatállyal bővítsék az Érd-Budapest közötti vonalon a kapacitásokat, és ugyanígy járjanak el minden olyan vonalon, amelyen zsúfoltság alakult ki az elmúlt időszakban!

Szabadai Viktor

a Magyar Liberális Párt Ügyvivője,
a párt Pest megyei elnöke

 

kép forrása: hvg.hu

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK