Belépek a Pártba
05 december
2017
HÍR
604 látogató

Soros György megérdemelné a Nobel-békedíjat

A Magyar Liberális Párt támogatja a Wesley János Lelkészképző Főiskola professzorainak javaslatát, hogy Soros Györgyöt Nobel-békedíjjal jutalmazzák. Bár az Orbán-kormány mindent megtesz, hogy Sorost Magyarország és Európa ellenségeként állítsa be, az üzletember évtizedek óta küzd azért, hogy kontinensünkön és a világon minél szélesebb körben elterjedjenek az alapvető szabadságjogok és a demokratikus értékek. Saját pénzéből jelentős összegű beruházásokkal támogatta az emberi jogokért küzdő civil szervezeteket, és azon országokat, ahol humanitárius katasztrófa sújtotta a lakosságot.

Soros György a hazugságoktól hemzsegő, gyűlöletkeltő propagandával szemben számos olyan tettet vitt véghez, amely miatt megérdemelné a kitüntetést. Éppen huszonöt évvel ezelőtt a dél-szláv háborúban víz nélkül maradt Szarajevót víztisztító berendezéssel segítette. Haitit a földrengés, Magyarországot a vörösiszap katasztrófa után támogatta, most pedig Puerto Ricónak nyújtott segítséget a hurrikán okozta károk helyreállítása érdekében.

Soros György a Fidesz hazugságával szemben nem a menekültválságot, hanem a menekültekkel való tisztességes bánásmódot támogatja és finanszírozza. A Fidesz hazugságával szemben nem akarja, hogy Európát elárasszák a menekültek, de mindent megtesz annak érdekében, hogy a befogadó országokban sikeresen be tudjanak illeszkedni az otthonuktól elszakadt emberek. A Liberálisok szerint az Orbán-kormány Soros-kampánya ízléstelen és méltatlan, Magyarországnak hálásnak kellene lennie Soros Györgynek a demokratikus átalakulásban nyújtott támogatásáért és a társadalmi egyenlőség érdekében tett erőfeszítéseiért. A Liberálisok támogatják Iványi Gáborék kezdeményezését, Soros György emberbarát életútjával kiérdemelte, hogy Nobel-békedíjjal jutalmazzák.

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK