Belépek a Pártba

Korábban reklámügynökségnél, ingatlan-üzemeltetés területén, nevelőként gyermekotthonban, valamint egy piackutató és elemző cégnél projektvezetőként dolgozott. Most a Magyar Liberális Pártnál végzett munkája mellet kommunikációs trénerként és tanácsadóként dolgozik.

 

2013-ban lett a Magyar Liberális Párt tagja és a fóti időközi választáson volt aktivista Vargha Nóra kampányában. Később a párt budapesti, majd országos szervezőjeként dolgozott. 2015 és 2018 között a Liberális Párt ifjúsági szervezetének a Liberális Fiatalok Társaságának (LiFT) elnöke.

 

2014-ben az Új7 Demokrata Kör indította a VII. kerületi önkormányzati választásokon önkormányzati képviselőjelöltként. 2015 szeptemberében a XIII. kerületi időközi választáson indult képviselőjelöltként a Magyar Liberális Párt színeiben.

 

2017 júniusa óta a párt ügyvivője, a 2018-as országgyűlési kampány során pedig a párt jelöltállításért és szervezésért felelős elnökhelyettese. Részt vett az MSZP – Párbeszéddel folytatott tárgyaláson, amelynek eredményeként Bősz Anett megkapta a pártok közös országos listájának 15. helyét, így a választáson mandátumot szerzett. Sermer Ádám is szerepelt az MSZP-P listáján mandátumot nem szerző helyen.

 

Politikai pályafutása során kiemelt témái a kisebbségek jogainak védelme, a politikai szélsőségek elleni fellépés és a kannabisz legalizációjának elősegítése.

 

2018 októberében bejelentette, hogy a 2019-es önkormányzati választásokon a Liberálisok jelöltjeként indul a főpolgármesteri tisztségért.

Események

Népszerű posztok

02 október 2020
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK