Sermer Ádám, a Magyar Liberális Párt volt főpolgármester-jelöltje bejelentette: Karácsony Gergely, az ellenzék közös főpolgármester-jelöltje főpolgármesterré választása esetén vállalja, hogy Budapest vezetése lebontja a történelemhamisító német megszállás áldozatainak emlékművét. A szoboregyüttes a honfitársaikat feljelentő magyarok és a korai zsidótörvények felelősségét próbálja semmissé tenni, ezért semmi keresnivalója a Szabadság téren.
A magyar állampolgároknak joguk van tudni arról, hogy a magyar nyilasok, csendőrök tudatlanságból vagy nyereségvágyból aktívan részt vettek több százezer magyar elhurcoltatásában és meggyilkolásában. Elfogadhatatlan, hogy az Orbán-kormány a német birodalmat tekinti a magyar holokauszt kizárólagos felelősének, és ezzel gyalázatos történelemhamisítást követ el. Elfogadhatatlan, hogy a kormány dicsérő szavakkal asszisztál a Horthy-kormány antiszemita oktatási miniszterének szoboravatásához, és annak a Kornis Gyulának az emlékét próbálja rehabilitálni, aki a zsidóságra a magyarság szellemét megrontó, külön fajként tekintett, aki előkészítette a holokauszt borzalmait.
Miközben az Orbán-kormány rendszeresen a zsidó-keresztény kultúra védelméről papol, a Horthy-rendszer szélsőjobboldali, antiszemita politikusait élteti. Október 13-án arról is dönt Budapest, hogy megtisztítjuk-e a szabad, demokratikus és európai Budapestet a szélsőjobboldali eszméktől. Ha Karácsony Gergely legyőzi a Fidesz helytartóját, a Szabadság téri emlékmű odakerül, ahova való: a szoborparkba. Ha október 13-án a demokratikus pártok nyernek, véget vetünk a Wass Albert, a Nyírő József és a Horthy-kultusznak. Október 13-án közösen mondhatunk nemet a gyűlöletkeltésre, a kirekesztésre, a megbélyegzés politikájára, az antiszemitizmusra és a szélsőjobboldalra!
Sermer Ádám a kialakult helyzet miatt felvette a kapcsolatot a három Magyarországon bejegyzett izraelita közösséggel, a Mazsihisszel, az EMIH-hel és a MAOIH-hal, valamint levelet ír Yossi Amraninak, Izrael állam magyarországi nagykövetének.
OKTÓBER 13-ÁN NEMET MONDHATUNK A HORTHY-KULTUSZRA ÉS A SZÉLSŐJOBBOLDALRA!Karácsony Gergely, az ellenzék közös főpolgármester-jelöltje megállapodott Sermer Ádámmal abban, hogy főpolgármesterré választása esetén Budapest vezetése lebontja a történelemhamisító német megszállás áldozatainak emlékművét. A szoboregyüttes a honfitársaikat feljelentő magyarok és a korai zsidótörvények felelősségét próbálja semmissé tenni, ezért semmi keresnivalója a Szabadság téren! Október 13-án megtisztíthatjuk a szabad, demokratikus és európai Budapestet a szélsőjobboldali eszméktől, Véget vethetünk a Wass Albert, a Nyírő József és a Horthy-kultusznak, és nemet mondhatunk a gyűlöletkeltésre, a kirekesztésre, a megbélyegzés politikájára! Sermer Ádám sajtótájékoztatója:
Közzétette: Liberálisok – 2019. szeptember 5., csütörtök