Belépek a Pártba
11 február
2020
HÍR
532 látogató

Sermer Ádám: Felkérem Szentgyörgyvölgyi Pétert, kérje ki az V. kerületiek véleményét a történelemhamisító emlékműről!

Nyílt levél formájában felkérem Szentgyörgyvölgyi Pétert az V. kerület fideszes polgármesterét, hogy kezdeményezzen egy lakossági konzultációt a Szabadság téren található, történelemhamisító emlékmű kapcsán. A főváros szívében nincs helye olyan emlékműnek, mely megkísérli letagadni a magyar nyilasok bűneit. A “Német megszállás áldozatainak emlékműve” maga a kőbe vésett történelemhamisítás.

A napra pontosan 75 éve történt úgynevezett “kitörés” kapcsán, valamint a hétvégén történt események után fontosnak tartom jelezni, mekkora szükség van arra, hogy az állampárt példát vegyen Pokorni Zoltán megnyilvánulásairól az elmúlt napokból. Őszinte szembenézés nélkül sosem garantálható, hogy Magyarországon többé ne történhessen a holokauszthoz hasonló borzalmas népirtás. A náci birodalom bűneit egy pillanatig sem szabad lebecsülni, illetve a magyar nyilasok, és vezető antiszemiták bűneit sem lehet semmissé tenni. Nemzeti összetartozásunknak egyik alapja az őszinte emlékezetpolitika, tudomásul kell vennünk, hogy nemzetünk történelmének szerves részét képezik a második világháborúban elkövetett borzalmas cselekedetek is.

Meggyőződésem, hogy hazánk szívében nincs helye ennek az emlékműnek. Kérem Szentgyörgyvölgyi Pétert, győződjön meg arról, hogy a kerületi polgárok hogyan vélekednek ebben a kérdésben, és kezdeményezzen egy kerületi lakossági konzultációt! Kérem, hogy mielőbb tegyen lépéseket annak érdekében, hogy 75 évvel a borzalmak megtörténte után, végre egy méltó, valóságra épülő emlékmű mellett adózhassunk az áldozatok emlékének!

Sermer Ádám, a Magyar Liberális Párt ügyvivője

Sermer Ádám nyílt levele Szentgyörgyvölgyi Péter részére: http://liberalisok.hu/sermer-adam-nyilt-levele-szentgyorgyvolgyi-peter-reszere/

Ne féljen Szentgyörgyvölgyi, kérje ki az V. kerületiek véleményét a történelemhamisító emlékműről! – Sermer Ádám sajtótájékoztatója:

Közzétette: Liberálisok – 2020. február 11., kedd

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK