Belépek a Pártba
21 május
2019
HÍR
545 látogató

Sermer Ádám: Én is ott leszek Törökszentmiklóson, ahol a Mi Hazánk roma-ellenes akcióra készül

Én ma tiltakozásképpen ott leszek Törökszentmiklóson, ahol a Mi Hazánk újnáci párt roma-ellenes demonstrációt fog tartani. Viszont szeretném jelezni, ugyan ott leszek, de nem a Momentum demonstrációjára megyek.

Ott leszek magánszemélyként, mert felháborít a kirekesztés, megvetem a rasszizmust, mélyen elítélem a félelemkeltést, és főleg azt, ha valakik mindebből politikai hasznot is próbálnak húzni. Ott leszek, mert egy egyén bűnei miatt egy, a Jobbikból kiváló újnáci párt roma honfitársaim tömegeit készül megbélyegezni és megfélemlíteni.

De véletlenül sem annak a Momentumnak a demonstrációjára megyek, amelynek Európa Parlamenti listavezető képviselő-jelöltje (Cseh Katalin) mialatt lázasan szervezi, hogy Guy Verhofstadttal (ALDE-frakcióvezető) karöltve kampányoljon, azért – a jelenleg is a Jobbikot támogató – Vona Gáborral is büszkén pózol. Egy Vona Gáborral kampányoló Momentum szélsőjobbellenes demonstrációján köszönöm, nem kívánok részt venni.

Nekem személy szerint fáj, de azt még el tudom fogadni, hogy a Momentum nemzetközi színtéren liberálisnak vallja magát, miközben itthon a belpolitikai küzdelemben minden eszközzel menekül a liberális értékek felvállalása elől. Bár túlzott kockázatnak érzem, de még azt is valahogy fel tudom fogni, hogy – többek mellett – a Momentum is a tűzzel játszik, amikor saját listával próbálja megugrani az 5%-os küszöböt. Sajnos tudom, hogy a bejutási küszöb el nem érése esetén minden egyes Momentum-szavazó végül a Fidesz EU-ellenes, illiberális listáját fogja leginkább erősíteni, de ezek a kérdések végső soron a Momentum belügyei, csak rájuk és a szavazóikra tartoznak.

Törökszentmiklós, és a roma honfitársaink ellen forduló félkatonai Toroczkai-sereg viszont mindannyiunk – minden magyar állampolgár – ügye, és akár ártatlan honfitársaink sorsa múlhat rajta. Ilyen helyzetben nem emlékezni arra, hogy éppen Vona Gábor volt, aki korábban életre keltette, felduzzasztotta és képviselte ezeknek a milicista, náci csoportoknak az elődjeit, érthetetlen, és elfogadhatatlan számomra.

Ez most egy olyan momentuma az EP-kampánynak, ami nagy csalódás számomra.

Csak abban tudok reménykedni, hogy a Vona Gáborral készült képről végül kiderül: ügyes photoshop. Ha nem, az komoly probléma.

Én ma tiltakozásképpen ott leszek Törökszentmiklóson, ahol a Mi Hazánk újnáci párt roma-ellenes demonstrációt fog…

Közzétette: Sermer Ádám – 2019. május 21., kedd

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK