Belépek a Pártba
25 április
2018
HÍR
731 látogató

Sermer Ádám: Állítson közös EU-párti EP-listát az ellenzék!

A Magyar Liberális Párt az európai értékek iránt elkötelezett ellenzéki pártokat egyeztetésre hívja annak érdekében, hogy közös listát állítsanak a 2019-es EP-választásokra – erről beszélt Sermer Ádám, a párt elnökhelyettese szerdai sajtótájékoztatóján. Az április 8-i választások súlyos kudarccal zárultak, és ennek legfőbb oka az, hogy az ellenzéki pártok egymással versengtek ahelyett, hogy együttműködtek volna – mondta Sermer. Ha kicsit nagyobb lett volna az együttműködés, a kétharmadot biztosan elkerülhette volna az ország. Ha pedig értékalapú és teljes együttműködés lett volna, a Fidesz akár a többségét is elveszthette volna – tette hozzá a Liberálisok elnökhelyettese.

Sermer Ádám szerint “a magyar emberek joggal csalódottak, miután a többség a kormányváltásra szavazott, a Fidesznek és Orbán Viktornak mégis kétharmados többsége lett”. “Ha a valódi ellenzéki pártok támogatottságát összeadjuk, akkor 180 ezerrel több szavazatot kapott az ellenzék, mint a Fidesz-KDNP listája – hívta fel rá figyelmet a Liberálisok vezető politikusa. “Nem csodálkozhatunk azon, hogy Budapest utcáit hétről hétre ellepi a csalódott ellenzéki emberek százezres tömege. Az emberek joggal tüntetnek egy igazságos választási rendszerért, a szabad és demokratikus Magyarországért” – utalt a kormányellenes budapesti tüntetésekre a politikus. “Nekünk, ellenzékieknek az a feladatunk, hogy ezt a tömeget, a csalódott többséget képviseljük. A többség pedig egyöntetűen és egyértelműen együttműködést vár tőlünk” – jelentette ki.

Sermer Ádám hozzátette: a Liberálisok a megegyezés előkészítéseként megrendeltek egy közvélemény-kutatást, amely arra keresi a választ, hogy a választók támogatnának-e egy egységes ellenzéki EU-párti EP-listát. A Liberálisok elnökhelyettese azt is bejelentette: május 9-én a párt és ifjúsági szervezete ismét elviszi az EU-zászlót a Parlament elé, és egy 24 órás demonstráció keretein belül követeljük, hogy végre az uniós zászlót is kitűzzék az Országház épületére. Büszke magyarok, büszke európaiak vagyunk, európai országban, nyugati, demokrácián és jogállamiságon épülő társadalomban akarunk élni!

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK