Belépek a Pártba
01 július
2019
HÍR
212 látogató

Semmelweis-nap: Kásler tegyen egy szívességet, és mondjon le!

A magyar egészségügy napja alkalmából, a betegek és az egészségügyben dolgozók érdekében arra kérjük Kásler Miklóst, mielőbb nyújtsa be a lemondását!

A Liberálisok szerint azonnali és radikális változtatásokra van szükség a magyar egészségügyben és annak irányításában. Már korábban is tarthatatlan állapotok uralkodtak, Kásler minisztersége óta azonban tovább súlyosbodott a helyzet. Az egészségügyben dolgozók áldozatos munkájának köszönhető, hogy még nem omlott teljesen össze a rendszer. Az orvoshiány miatt azonban osztályokat zárnak be, műtétek maradnak el, betegek halnak meg. Tegnap történt például, hogy a helyhiány miatt egy frissen műtött, szívbeteg, fogyatékkal élő férfit egyik kórház sem tudta ellátni, így öt órán át utaztatták egy klíma és szabad hely nélküli betegszállítóban.

A szervezési káosz miatt folyamatosan csúsznak a szükségszerű egészségügyi beruházások, a kórházak felújítása és az új intézmények elindítása. A várólisták egy-egy betegség esetében akár több évre is nyúlhatnak. Semmelweis Ignác napján szomorúan kell megállapítanunk, hogy a magyar egészségügyi intézményekben az alapvető higiéniai feltételek sem biztosítottak: sokszor még szappan és WC-papír sincs a kórházakban és a rendelőkben. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy Kásler képtelen megküzdeni a feltornyosuló problémákkal az egészségügyben. Azonnali és radikális változtatásra van szükség. Ezért arra kérjük, tegyen egy szívességet a betegek és az egészségügyben dolgozókért, és mondjon le!

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
22 június 2016
HÍR
Szolidárisak vagyunk a béremelésükért küzdő önkormányzati dolgozókkal
A Magyar Liberális Párt szolidaritást vállal azokkal az önkormányzati dolgozókkal, akik ma munkabeszüntetéssel hívták fel a figyelmet a bérhelyzetükre.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.
22 április 2016
HÍR
Liberálisok a Föld napjára: A Fidesz politikájából hiányzik az előrelátás és a környezetvédelem
A Liberálisok szerint Magyarország számára szomorú ünnep a Föld napja. A Fidesz az elmúlt években háttérbe szorította a környezetvédelem ügyét, és több megbocsáthatatlan lépést is tett hazánk természeti értékeivel szemben...
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
08 június 2016
HÍR
Szent-Iványi István: Értelmetlen az osztrák-magyar adok-kapok
Az elmúlt napokban éles vita bontakozott ki a menekültek visszaküldéséről Ausztria és hazánk vezetői között.

Videók

LiBERÁLiSOK