A hétvégén kiderült, hogy az álságos módon „nemzeti konzultációnak” nevezett, közpénzből finanszírozott kormánypropaganda a magyar nemzetbiztonságot sértő művelet, amelynek kedvezményezettje az orosz titkosszolgálat. A Liberálisok követelik, hogy a magyar választók adatainak idegen állam részére való kiszolgáltatása miatt Rogán Antal propagandaminiszter azonnal nyújtsa be a lemondását, és induljon haladéktalanul független vizsgálat a visszaélések felderítésére és azok motivációinak feltárására!
Mint közismert, a botrányos letelepedési kötvényprogrammal az Orbán-kormány propaganda-miniszteréhez köthető körök jártak jól, másrészt a nemzetbiztonság és Európai Unió biztonsága is sérült azzal, hogy szervezett bűnözői csoportok és idegen titkosszolgálatok magyar iratokhoz juthattak.
Most az derült ki, hogy az Orbán-kormány a magyar választók adatait átadja az orosz titkosszolgálatoknak. A „nemzeti konzultáció” elnevezésű szemfényvesztés honlapján az orosz Yandex nevű technológiai cég kódja fut. (A lebukás után eltávolították.) A Yandex az a cég, amely adatokat oszt meg az orosz titkosszolgálattal. Többek között az egyik ellenzéki blogger támogatóinak listáját is átadták az orosz titkosszolgálatnak (FSZB), azokét, akik a Yandex Paypalhoz hasonló fizetős szolgáltatásán keresztül támogatták Alekszej Navalnijt. A 444.hu tényfeltáró elemzéséből egyértelműen kiderült, hogy a magyar kormány oldala orosz szerverekre küldi a felhasználók által beírt adatokat, tehát nem csak azt, hogy hova kattintanak az oldalon, hanem a nevüket, emailcímüket és életkorukat is, amit a Nemzeti Konzultáció kitöltése előtt meg kell adni.
Az adatvédelmi tájékoztatóban eközben azt állítják, hogy harmadik félnek nem továbbítják az adatokat. Ez azonban csak akkor lenne igaz, ha a magyar kormányt és az orosz titkosszolgálatot egy szervezetnek tekintenénk. A Liberálisok követelik, hogy a műveletért felelős Rogán Antal propagandaminiszter azonnal nyújtsa be lemondását, és induljon haladéktalanul vizsgálat az incidens hátterének és okainak feltárására! A vizsgálatnak ki kell derítenie, hogy a műveletet elrendelő magyar kormánypolitikusok milyen érdekből vállalkoztak a magyar választók adatainak Moszkvába történő továbbítására.