Belépek a Pártba
15 augusztus
2014
HÍR
791 látogató

Reagálás Orbán Viktor orosz szankciókkal kapcsolatos kijelentéseire

Orbán Viktor a Kossuth Rádióban ma azt nyilatkozta, hogy az Oroszországot sújtó szankciókkal kapcsolatos döntést a Nyugat szorgalmazta, az ellentétes a magyar nemzeti érdekekkel és partnereket keres az unióban a döntés megváltoztatásához.

A Liberálisok emlékeztetik a miniszterelnököt arra, hogy az Oroszországgal kapcsolatos gazdasági szankciók elfogadásánál Magyarország külügyminisztériumi szintén képviseltette magát. A július 29-án született, az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok által is támogatott döntésnél Magyarország nem élt ellenvetéssel, nem volt kifogása az Oroszországgal szembeni intézkedés szükségességével és annak módjával kapcsolatban sem. Hazánk miniszterelnöke most, a döntés után több mint két héttel áll a nyilvánosság elé azzal, hogy kifogása van az uniós döntéssel kapcsolatban. Orbán Viktor ismét kettős beszédet folytat: ami Brüsszelben jó, az itthon már ördögtől való.

Orbán Viktornak végre tudomásul kellene vennie, hogy Magyarország az Európai Unió közösségének tagja. Tusványos óta tudjuk, hogy a miniszterelnök Oroszországot mintaállamnak tekinti, de az ő személyes véleménye nem írhat felül uniós jogokat- és kötelezettségeket. Az unió, Magyarország teljes egyetértésével döntött, és tévedés lenne azt gondolni hogy hazánknak Putyin védőjének szerepében kell szövetségeseket keresnie az unióban. Erre egyébként sincs sok esély, hiszen hazánknak, éppen az Orbán-kormány politikája miatt, aligha van már szövetségese az unióban.

Hozzászólás


Leave a Reply







Események

Népszerű posztok

01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.
22 június 2016
HÍR
Szolidárisak vagyunk a béremelésükért küzdő önkormányzati dolgozókkal
A Magyar Liberális Párt szolidaritást vállal azokkal az önkormányzati dolgozókkal, akik ma munkabeszüntetéssel hívták fel a figyelmet a bérhelyzetükre.
08 június 2016
HÍR
Szent-Iványi István: Értelmetlen az osztrák-magyar adok-kapok
Az elmúlt napokban éles vita bontakozott ki a menekültek visszaküldéséről Ausztria és hazánk vezetői között.
22 április 2016
HÍR
Liberálisok a Föld napjára: A Fidesz politikájából hiányzik az előrelátás és a környezetvédelem
A Liberálisok szerint Magyarország számára szomorú ünnep a Föld napja. A Fidesz az elmúlt években háttérbe szorította a környezetvédelem ügyét, és több megbocsáthatatlan lépést is tett hazánk természeti értékeivel szemben...
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.

Videók

LiBERÁLiSOK