Belépek a Pártba
19 március
2018
HÍR
461 látogató

Putyin elnök negyedszer – Rossz hír a demokratáknak, örömhír az illiberálisoknak

A Liberálisok sajnálatosnak tartják, hogy egy valójában tét nélküli szavazás révén Putyin elnök újabb hat évre biztosította uralmát Oroszországban. A választás végeredménye senkinek nem okozott meglepetést, különösen azt követően, hogy az egyetlen komoly riválist, Alekszander Navalnijt az orosz hatóságok törvénytelen, illetve fabrikált indokokkal kizárták az elnökválasztási küzdelemből. Putyin elnöknek csak a maga által kiválasztott súlytalan ál-ellenzéki jelöltekkel kellett megmérkőznie, de a megfigyelők előzetes jelentései alapján így is nagyon sok szabálytalanságra, csalásra került sor. Erre feltehetőleg csak azért volt szükség, hogy minél meggyőzőbb legyen az elnök győzelme.

Amennyiben az orosz elnök újabb, immáron negyedik ciklusát kitölti, és ehhez hozzászámítjuk miniszterelnöki ciklusát is, amikor a tényleges hatalmat szintén ő gyakorolta, akkor Putyin lesz Sztálin mellett a nagy országot leghosszabban irányító vezető. Az összehasonlítás nem véletlen, hiszen hatalomgyakorlása és agresszív külpolitikája miatt nem csak ebben a tekintetben hasonlítható Sztálinhoz.

A Liberálisok aggasztónak tartják, hogy Magyarország kormánya szolgaian dörgölőzik Putyin elnök rendszeréhez, a Paks 2 megállapodással hosszútávra kiszolgáltatja hazánkat az orosz vezetésnek, és az orosz érdekek kiszolgálójává válik az EU-n és a NATO-n belül. A Liberálisok felszólítják a magyar kormányt, hogy szakítson a felelőtlen Putyin-barát politikájával és valljon színt, mit gondol a külföldön végrehajtott gyilkosságokról, az új, fenyegető nukleáris fegyverek rendszerbe állításáról vagy az orosz beavatkozásról az amerikai elnökválasztási folyamatba, a francia elnökválasztásba, a Brexit-szavazásba, illetve a legutóbbi olaszországi választásokba.

Fotó: Reuters

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK