Budapest egy európai uniós tagállam, Magyarország fővárosa. Élettere több mint kétmillió magyar állampolgárnak, de politikai nézetei miatt szálka az illiberális állampárt szemében. A Fidesz helytartója helyett olyan főpolgármesterre van szükség, aki a budapesti polgárok érdekeit képes megérteni és képviselni, aki akár régóta berögzült szokásoknak is véget mer vetni, ha azok már elavultak, vagy nem a polgárok érdekeit szolgálják. Minderre azért lenne szükség, mert 2019-től kezdődően olyan Budapestet kell teremteni, ahol a polgárokat és a piaci versenyt senki sem korlátozza indokolatlanul, ahol mindenkinek van esélye önerőből feljebb jutni a társadalmi ranglétrán, ahol a kulturális kínálat ugyanolyan sokszínű, mint a lakosság, ahol minden embert emberként kezelnek, ahol nem csak jobb híján jó élni. Ez a budapesti polgárok, és ez az egész ország érdeke.
Én egy vagyok Budapest polgárai közül. A programom széleskörű egyeztetések és igényfelmérések eredményeként olyan célkitűzésekre épül, melyek közvetlenül az érintettektől, a budapestiektől származnak.
A polgárság Budapesten számomra azt a közösséget jelenti, amelyik nem adja fel a nehézségek ellenére sem, amelyik a társadalmi mobilitásért mindent megtesz, amelyik nem messiást keres, hanem saját kezébe próbálja venni a sorsát. Ezek a polgárok az én hétköznapi hőseim. Akik tudják, hogy mindenek előtt nekik kell megtenni minden tőlük telhetőt a kívánt változásért. A hétköznapi hősök azok, akik jó példát tudnak mutatni a körülöttük élőknek, és végső soron egy polgári Budapest lehet az, ami hasonló módon jó példaként szolgálhat egész Magyarország számára.
Programom célja: olyan polgári liberális jövőkép felvázolása a budapestiek számára, amely az érintettek bevonásával talál megoldást a mindennapi gyakorlat során tapasztalható problémákra, és képes nehézségek nélkül kiaknázni az innovatív megoldásokban rejlő lehetőségeket. Programom célja egy élhető, XXI. századi polgári liberális Budapest megteremtése.
Programom három főpillérre épül: Nagy Budapest, Közvetlen Budapest, Modern Budapest. Ezeken a főként városvezetési megközelítéseken felül a jelenlegi legsúlyosabb érdekképviseleti nehézségekkel küzdő társadalmi csoportok – a romák, a fiatalok és a melegek – célkitűzései közül a legfontosabbakat a Közös Budapest című blokk külön tartalmazza a program utolsó szakaszaként.
A Nagy Budapest koncepció lényege, hogy a hétköznapok tapasztalatai alapján, az érintett kerületekkel egyeztetve alakítsuk ki Budapest tényleges belvárosát, eközben a külső kerületek lokális igényeinek megfelelően gondoljuk át a közigazgatási határok kiterjesztését az agglomeráció felé. Ezáltal egy az eddiginél hatékonyabban üzemeltethető, akár nagyobb területű és lélekszámú Budapestet, Nagy Budapestet létrehozva.
Közvetlen Budapest alatt azokat a törekvéseket értem, melyeknek lényege, hogy nekünk, budapesti polgároknak lehessen minél több beleszólásunk a minket közvetlenül érintő ügyekbe, a döntések kerüljenek minél közelebb hozzánk, az érintettekhez. Egy polgár számára elfogadhatatlan, hogy az ő sorsáról nélküle, mások hozzanak döntéseket. Helyi népszavazáson kellene dönteni a közterületek átnevezéséről, névadásáról, de a költségvetési források egy részének elköltéséről is, ezen felül egyszerűsíteni is kell a helyi népszavazások feltételein annak érdekében, hogy a polgárokat érintő kérdésekbe minél több esetben lehessen közvetlen beleszólása az érintetteknek is. Így lehet majd a polgári főváros egy Közvetlen Budapest.
Nem feledkezhetünk meg arról, hogy nekünk, polgároknak teljesen jogos elvárásunk az is, hogy a működőképes újítások minél előbb jelenjenek meg a hétköznapi életünk részeként. A modern kor innovációi, a felhasználók igényei alapján formálódó megoldások szerves részét kell képezzék egy XXI. századi, európai főváros mindennapjainak. Az újtól nem félni kell, hanem megérteni azt, és ha a budapestiek érdekeit szolgálja, tisztázott keretek között alkalmazni mielőbb. Kizárólag a digitalizáció, a közösségi megosztáson alapuló megoldások, a környezettudatos közlekedési eszközök terjedése, a fenntartható, élhető élettér képes megteremteni mai budapesti polgár vágyát, egy élhető, szerethető Modern Budapestet.
Egy Polgári Budapest viszont csak akkor képes élhető közeget teremtve jó példaként szolgálni az egész ország számára, ha a főváros erőteljesen fellép az előítéletek, a kirekesztés, a gyűlöletkeltés és minden emberi jogsértéssel szemben. Nem lehet kérdéses a jog előtti egyenlőség, vagy a mindenkit egyaránt megillető emberi méltóság. Három olyan társadalmi csoport is van Budapesten, akiknek az érdekeit, elképzeléseit, kéréseit a jelenlegi városvezetés semmibe veszi. Ezen a gyakorlaton azonnal változtatni kell, ezért a Polgári Budapest programom néhány pontban kiemelten foglalkozik a budapesti romák, a budapesti fiatalok, valamint a budapesti melegek által támasztott jogos igényekkel is. (Külön köszönet illeti a LiFT – Liberális Fiatalok Társaságát, amiért kitartó munkával összegyűjtötte és eljuttatta hozzám a fővárosi fiatalok legfontosabb elvárásait is!) Ezekre az igényekre építve lehet elérni, hogy egyszer majd a fővárosi romák, fiatalok és melegek is úgy érezzék, Magyarország fővárosa valóban egy Közös Budapest.
A teljes programom az elábbi linken érhető el: Polgári Budapest
Köszönöm, ha végigolvasod!
Sermer Ádám