Belépek a Pártba
11 november
2016
HÍR
639 látogató

Pártok-Jobbik-LMP-Együtt-MLP: Ellenzéki árnyékbizottság jöhet létre a letelepedési kötvények vizsgálatára

Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője a párt által szervezett pénteki többpárti egyeztetés után úgy nyilatkozott: minden hivatalos utat végig fognak járni, azonban úgy vélik, a kormánypártok le fogják szavazni egy parlamenti bizottság felállítását. Mint mondta, a tanácskozáson – amelyen az LMP, az Együtt és a Liberálisok delegáltjai vettek részt – egyetértettek abban, hogy egy ténylegesen működő testületre van szükség, s ezért merült fel, hogy nem az Országgyűlés égisze alatt hozzák azt létre, hanem egyfajta alternatív vagy árnyékbizottságként.
Az ellenzéki politikus kifejtette: lenne egy ütemtervük a gazdasági és biztonságpolitikai kockázatok feltárására, összegző jelentést készítenének, a testületet rotációban elnökölnék és nyitva hagynák a lehetőséget, hogy később más pártok is csatlakozzanak.
Mirkóczki Ádám közölte: a résztvevők döntéshozó testületei várhatóan jövő hétig döntik el, hogy támogatják-e a közös munkát.
Szél Bernadett, az LMP társelnöke egyetértett abban, hogy alternatív eszközökre van szükség, szerinte ugyanis jelenleg ellehetetlenítik az ellenzék munkáját. Hozzátette: egy ilyen testület lehet éppolyan hatékony, mint egy hivatalos.
Kiemelte ugyanakkor, hogy semmilyen politikai játszmába nem kívánnak beszállni, s a Jobbik ígéretet tett arra, hogy függetleníti az alaptörvény-módosítástól a letelepedési kötvényekkel kapcsolatos szándékait. Szél Bernadett értékelése szerint ez a munka pezsdítő hatással lehet az ellenzékre, és háttérbe helyezheti a “cicaharcot”.
Szabó Szabolcs, az Együtt politikusa lopásnak nevezte, ami a letelepedési kötvényekkel történik, s jelezte, hogy nyitottak támogatni a vizsgálóbizottsági kezdeményezést. Egyetértett abban, hogy ha az hivatalosan nem megy, akkor más lehetőségeken kell gondolkodni, erről azonban – jelezte – pártja elnökségének kell határozni.
Sermer Ádám, a Liberálisok ifjúsági tagozatának (LiFT) elnöke osztotta azt a véleményt, hogy a kötvényekkel kapcsolatos anomáliákat fel kell tárni, s bizonyos ügyek mentén meg kell találni a pártpolitikán átívelő lehetőségeket. Azt ő is leszögezte: a kérdést nem lehet összekötni az alaptörvény módosításával. Az ellenzéki politikus ugyanakkor azt is jelezte: nem elméleti szinten kell elzárkózni a letelepedési kötvényektől, mert azok működhetnek transzparensen és nemzetbiztonsági garanciákkal, hanem a jelenlegi forgalmazási formájától kell megszabadulni.

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK