Belépek a Pártba
10 szeptember
2020
HÍR
184 látogató

Pártállam helyett jogállamot! – A legfőbb ügyész is pártállamot épít a fideszes bűntársak fedezésével

Sermer Ádám a Liberálisok ügyvivője, és Ráczné Földi Judit, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja csütörtökön a Legfőbb Ügyészség épületénél tartottak sajtótájékoztatót, a “Pártállam helyett jogállamot!” sorozat újabb részeként.

Sermer Ádám elmondta, ma Magyarországon nem vonják felelősségre az igazi bűnözőket, és szemet hunynak a valódi bűnök felett. Hozzátette: a Liberálisok célja, hogy a többi ellenzéki párttal együttműködve leváltsák az Orbán-rendszert és a pártállam helyett visszaállítsák a jogállamot Magyarországon.

Ráczné Földi Judit felhívta a figyelmet: a “Lex Polt” lehetővé tette a legfőbb ügyész mandátumának meghosszabbítását és nyugdíjkorhatárának kitolását, így aztán Polt Péter élete végéig őrködhet a fideszes bűnözők felett. Emlékeztetett, hogy Polt második kinevezése óta mennyivel kevesebb korrupciós ügyet vizsgálnak, de ott az Elios-ügy, a baltás gyilkos, vagy a pedofil perui nagykövet, aki megúszta felfüggesztett börtönbüntetéssel, holott bizonyított, hogy Kaleta Gábor több ezer, gyermekekről készült pornográf felvételt tárolt.

A sajtótájékoztató után a Liberálisok és a DK képviselője „Ebben az intézményben 10 éve pártállamot épít a Fidesz” feliratú matricákat akart ragasztani a Legfőbb Ügyészség épületére, ám a rendőrök megakadályozták, hogy a politikusok ilyen módon fejezzék ki véleményüket. A Liberálisok és a DK szerint a Legfőbb Ügyészség ezzel súlyosan megsértette a képviselők véleménynyilvánítás szabadságához fűződő alapvető jogát.

A sajtótájékoztatót a Magyar Liberális Párt facebook-oldalán élőben közvetítettük:

Pártállam helyett jogállamot! – A legfőbb ügyész is pártállamot épít a fideszes bűntársak fedezésével – A Liberálisok és a Demokratikus Koalíció közös sajtótájékoztatója:

Közzétette: Liberálisok – 2020. szeptember 10., csütörtök

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK