Belépek a Pártba
12 március
2018
HÍR
386 látogató

Orbán Viktor kéretlenül és otrombán avatkozott be a szlovák belügyekbe

A Liberálisok felháborítónak tartják, hogy a Szlovákiában ártatlanul meggyilkolt oknyomozó újságíró és kedvesének  halála kapcsán Orbán Viktornak egyetlen együttérző, részvétnyilvánító szava nincs, ellenben megalapozatlan és érzéketlen kijelentésével durván beavatkozik egy szomszédos ország belügyébe.

Felháborító, hogy a kettős gyilkosság után kialakult társadalmi tiltakozásról Orbán Viktornak nem az jutott eszébe, hogy egy maffiakapcsolatokat feltáró újságírót brutálisan meggyilkoltak, hanem Soros György. Az ötlet egyébként nem eredeti, Fico miniszterelnök is Sorost hibáztatja ahelyett, hogy a demokráciát  és a szólásszabadságot veszélyeztető bűncselekmény tetteseit igyekezne felkutatni. Feltűnő, hogy az autoriter vezetők Magyarországtól Szlovákián és Románián át Szerbiáig mindenütt Soros Györgyöt hibáztatják a jogos társadalmi tiltakozások miatt.

Tiszteletet érdemel a szlovák civil társadalom, amely tömegtüntetésekkel fejezte ki felháborodását és ezzel elérte, hogy a nyomozásban feltűnően tétlenkedő belügyminisztert elmozdítsák hivatalából. A Liberálisok szolidárisak a tiltakozó szlovák társadalommal, támogatják célkitűzéseiket a közélet megtisztítására és felhívják a figyelmet, hogy a korrupció és a maffiaszerű működés sajnos nem csak Szlovákiában, de Magyarországon is tapasztalható. Elítéljük a magyar miniszterelnök érzéketlen és sértő nyilatkozatát, és egyetértünk Petőcz Kálmán szlovákiai magyar diplomata nyílt levelével, miszerint Orbán Viktor kéretlenül és otromba módon avatkozott be a szlovák társadalom belügyeibe.

A Liberálisok felszólítják Orbán Viktort – vagy ha ő kontrollálhatatlanná vált, akkor az őt körülvevőket -, hogy fejezze be a teljesen alaptalan félelemkeltést, riogatást és uszítást Soros György ellen, és ne próbáljon meg konfliktust generálni a szomszédos országunkkal. Nincs az a belpolitikai érdek, amely indokolná, hogy a miniszterelnök megsértse egy – a tényfeltáró munkája miatt – meggyilkolt újságíró emlékét, és mindazokat, köztük a szlovákiai magyarságot, akik a közélet megtisztításáért küzdenek.

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK