Belépek a Pártba
06 augusztus
2019
HÍR
426 látogató

Orbán Viktor keleti szövetségesei miatt nő a nukleáris háború veszélye

Az egész bolygónkra nézve súlyos veszélynek tartjuk, hogy újrakezdődött a hadászati verseny a világ vezető hatalmai között. És ahelyett, hogy minden katonai szuperhatalom a nukleáris fegyverek végérvényes felszámolásán dolgozna, újabb és újabb tömegpusztító rakétákat fejlesztenek. Nagy kockázatnak tartjuk, hogy az Egyesült Államok és Oroszország  között létrejött 1987-es nukleáris megállapodást a tavalyi évben felmondták, miután Oroszország nem tartotta magát az egyezményben foglaltakhoz. Amerika kényszerlépésbe került, miután Kína és Oroszország is a közepes hatótávú fegyverarzenáljának bővítésébe fogott.

A nukleáris fegyverek betiltásáért folyó harc világnapján arra hívjuk fel a magyar kormány figyelmét: súlyos hibának és felelőtlenségnek tartjuk, hogy Orbán Viktor a természetes szövetségesek helyett olyan keleti partnereket választ, akik semmibe veszik a világ békés fejlődéséért tett erőfeszítéseket. Olyan szövetségeseket, akik semmibe veszik más országok és nemzetek szuverenitását. A Liberálisok meggyőződése, hogy vissza kell térni a nyugati nyitás politikájához, és hazánknak is csatlakoznia kell a nukleáris fegyverek betiltását szorgalmazó országokhoz.

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK