Belépek a Pártba
20 november
2018
HÍR
460 látogató

Orbán Viktor a homofób brazil elnököt élteti

Jair Bolsonaro elnökké választásával egy diktatúrát és az erőszakot pártoló politikus vette át Brazília irányítását. A Liberálisok szerint egy demokratikus ország vezetője nem üdvözölheti ezt a győzelmet. A magyar állampolgárok nevében tiltakozunk amiatt, hogy hazánk miniszterelnöke részt kíván venni a demokratikus értékeket semmibe vevő politikus beiktatásán.

Az alapvető emberi jogokat tiszteletben tartó politikus nem vállalhat értékközösségét valakivel, aki képtelen lenne elfogadni, ha saját gyermeke meleg lenne. Bolsonaro korábban úgy nyilatkozott, jobban örülne annak, ha a fia halott lenne, minthogy meleg. Ez a nyilatkozat vajon hogyan illeszkedik az Orbán-kormány által meghirdetett “Családok Éve” programba? Vajon hasonlóan vélekedik Orbán Viktor is a melegekről és saját gyermekeiről? Ugyanígy elfogadhatatlannak tartjuk, hogy az új brazil elnök támogatja az emberkínzásokat, egyik képviselőtársát pedig saját maga fenyegette meg azzal, hogy megerőszakolja.

Bolsonaro elismerésével a magyar kormányfő egy újabb diktátor pártjára állt, és ez az európai értékeket képviselő Liberálisok, és a magyar társadalom számára egyaránt elfogadhatatlan. Arra kérjük a magyar kormányfőt, hogy ne hozzon szégyent Magyarországra, vonja vissza a beiktatáson való részvételére tett ígéretét, és a jövőben tartózkodjon az alapvető jogokat semmibe vevő politikusok nyilvános dicsőítésétől!

Hozzászólás


Események

Népszerű posztok

02 október 2020
HÍR
Freedom, opportunity, prosperity: the Liberal vision for the future of Europe
01 október 2018
HÍR
Korrupció gyanújának árnyéka vetül a hernádi sportpályára
25 október 2019
HÍR
Szabadai Viktor benyújtja a taxizásról szóló javaslatait a Karácsony-féle városvezetésnek
19 november 2015
HÍR
Mától tagjai vagyunk az Európai Liberálisok és Demokraták Szövetségének!
30 május 2016
HÍR
A szélsőségek előretörését hozza, ha a mérsékelt erőknek nincs válaszuk a szociális, gazdasági kihívásokra
A Magyar Liberális Párt üdvözli az osztrák szövetségi elnökválasztás végeredményét, miszerint szoros küzdelemben, de egyértelműen Alexander Van der Bellen független jelölt győzött Norbert Hofer, a szélsőjobboldali FPŐ jelöltjével szemben.
02 április 2020
HÍR
Új taxirendeletet javaslunk a járvány idején
30 május 2020
HÍR
Szabadai Viktor: Tarlós bűne a Lánchíd állapota – A bukott főpolgármester milliókat kap a budapesti vezetés támadásáért
25 június 2016
HÍR
Veszélyben a magyar szabadság
A magyar szabadság napján azt követeljük, hogy a kormány haladéktalanul vonja vissza a kvótanépszavazás tervét, de ha erre nem hajlandó, akkor a referendumon az IGEN szavazattal az unió egysége, hazánk uniós tagsága mellett kell kiállni.
30 június 2016
HÍR
Farkas Flóriánnak vállalnia kell tettei következményeit
Farkas Flórián tevékenységét nem egyszerűen botrányok kísérik, hanem köztörvényes bűncselekmények gyanúja.

Videók

LiBERÁLiSOK