Tisztelt politikustársaim, kedves barátaim!
A következő országgyűlési választásokig már csak másfél év van hátra, nincs időnk a késlekedésre. Azért szeretnék most találkozni veletek, hogy megbeszéljük az előttünk álló, halaszthatatlan feladatokat annak érdekében, hogy mi, ifjú demokraták aktívan hozzájárulhassunk egy demokratikus kormányváltáshoz 2018-ban.
Közös felelősségünk, hogy Orbán Viktor és pártja ne arathasson újra győzelmet, és a szélsőségesek se erősödhessenek tovább. Meggyőződésem, hogy a Fidesz-KDNP koalíció éppen a mi generációknak okozta a legnagyobb károkat. A jövő nemzedékének a sorsa a mi kezünkben van. Meg kell mutatnunk a mögöttünk álló, demokratikus ellenzéki pártoknak, hogy mi, fiatalok Magyarország érdekében félre tudjuk tenni esetleges nézeteltéréseinket is. Tapasztaltabb párttársaink között láthatóan vannak olyanok, akik egymáshoz fűződő, személyes konfliktusaikon nem képesek maguktól túllépni, ám nekünk, fiatal demokratáknak ezek a személyes érzelmek nem szabhatnak gátat, ha hazánk jövője a tét. Nekünk inkább az árkok betemetése kell, hogy legyen a feladatunk!
Szeretném, ha közösen összeállítanánk azt a minimum programot, amellyel eredményesen meg tudjuk szólítani kortársainkat, és amely mentén a kormányváltás után politizálni tud majd a mai demokratikus ellenzék. Olyan alapprogramot szeretnék veletek közösen megalkotni, amely megoldást kínál generációnk legnagyobb problémáira. Hiszem, hogy közösen kell kiállnunk egy független és szabad, de korszerű oktatási rendszerért, együtt kell megoldást találnunk a rendszerváltás utáni idők legkomolyabb kivándorlási vállságára, és nekünk kell a pályakezdők foglalkoztatási és lakhatási problémáira javaslatokat tennünk.
Arra kérlek titeket, mutassunk jó példát párttársainknak, és a kiszavazósdi helyett teremtsünk egységet az ország jövője érdekében. Szeretném, ha együtt fektetnénk le azt a programot, amely a fiataloknak esélyt teremt a boldoguláshoz és utat nyit egy sikeres jövő felépítéséhez Magyarországon.
Tudom, hogy alapvető céljainkban egyetértés van közöttünk, az eszközeink összehangolásával pedig sikerülhet kialakítanunk a demokratikus, ellenzéki együttműködés alapjait legalább a fiatalok, a jövő generációinak politikusai között.
Remélem, egyet fogtok érteni az egyeztetés szükségességéről, és ti is partnerek lesztek benne! Ezt a nyílt levelet most megkapják a következő ifjúsági szervezetek tőlünk – LiFT (Liberálisok) -tól:
Societas (MSZP)
Y-Gen (Együtt)
Zöld Front (Párbeszéd)
MOFI (MOMA)
Lehet Más a Jövő (LMP)
IDE (DK)
Kérlek, amennyiben úgy érzed, hogy valamelyik további ifjúsági szervezet még hiányzik a meghívottak közül, azt válaszodban jelezd!
Várom mielőbbi visszajelzéseteket!
Barátsággal:
Sermer Ádám,
elnök – LiFT – Liberális Fiatalok Társasága