Nem lehet tovább hallgatni az eutanáziáról

Tudósítás a Liberálisok alapítványának rendezvényéről

Érdekes vitát folytatott az eutanázia kérdéséről Kincses Gyula egészségpolitikus, Zeller Judit, a TASZ jogásza, pszichológus és Lukácsi Katalin Mária történész-hitoktató a Liberális Magyarországért Alapítvány keddi rendezvényén. A konferenciát Bősz Anett, a Liberálisok ügyvivője nyitotta meg, mivel a párt régóta foglalkozik a hospice-t övező áldatlan állapotokkal, így az életvégi ellátással, a gyógyíthatatlan betegek és az emberi méltóság kérdéseivel, és az eutanáziával is.

A Magyar Liberális Pártnak készített közvélemény-kutatást a rendezvényen Závech Tibor szociológus részletezte, a Závech Research szeptemberben ugyanis kimutatta, hogy a magyar lakosság bő kétharmada – 68 százaléka – egyetért azzal, hogy a gyógyíthatatlan betegek saját elhatározásukból kérhessék a kegyes halál alkalmazását kórházi körülmények között, míg az eutanáziát ellenzők tábora csupán harmad ekkora. A kutatás érdekessége, hogy az eutanáziát támogatók aránya még a kormánypárti szavazók között is többségben van, miközben a kormány nem hajlandó tudomást venni a kérdésről.

Bősz Anett megnyitóbeszédében arra emlékeztetett, hogy Magyarországon 1997-es törvényben rendelkeztek a passzív eutanázia feltételeiről és lehetséges esetiről, ez a szabályozás azonban nem oldja meg az olyan betegségben, például Alzheimer-kórban vagy Parkinson-kórban szenvedők helyzetét, akik számára az aktív eutanázia nyújtana igazi megoldást.

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői fontosnak tartották különválasztani az aktív és a passzív eutanázia fogalmát. Kincses Gyula egészségpolitikus szerint a valódi kérdés nem is az, hogy az aktív, vagy a passzív eutanáziát gyakorolják, sokkal inkább, hogy a betegnek joga van-e rendelkezni az életéről, illetve, hogy a társadalom elfogadja-e a beteg döntését, vagy sem.  Zeller Judit, a TASZ jogásza arra hívta fel a figyelmet, hogy bár sokan egyetértenek az aktív eutanáziával, az elfogadás nem egyenlő azzal, hogy ők maguk is ezt az utat választanák. A pszichológus szerint a passzív eutanáziát, azaz a kezelésről való lemondást sokkal többen preferálnák.

Lukácsi Katalin Mária, a lex CEU miatt a KDNP-ből kilépő politikus véleménye azért is volt különösen elgondolkodtató, mivel a történész-hitoktató az általa is követett kereszténység ellenére nem zárta ki az eutanázia lehetőségét. Egy csecsemő példájával vázolta – akit a brit egészségügy nem tartott volna életben, de a szülők ragaszkodtak hozzá – hogy nem szabad ítélkezni, akkor tehetjük a legtöbbet, ha tudatosítjuk magunkban, hogy nem kell félni a haláltól, mert az csak megbetegíti az egész életünket. Példaként hozta a lombikbébi programot is, amit szerinte szintén kétféleképpen lehet felfogni. Egyrészt egy lehetőségként a szaporodásra, másrészt egy mesterséges folyamatként, melynek során embriókat pusztítanak el. Lukácsi felvetette, hogy ilyen alapon azonban azt a kérdést is fel lehetne tenni, hogy milyen jogon tartunk életben mesterségesen olyan betegeket, akik egyébként orvosi ellátás nélkül meg is halhatnának.

A rendezvény során bebizonyosodott, hogy az eutanázia kapcsán rengeteg a megválaszolatlan kérdés, amelyekkel foglalkozni kell. Sokatmondó, hogy az eutanáziát ellenzők végül kibújtak a szereplés alól, ám hiába próbálnak hallgatni, mára világossá vált, hogy társadalmi vitát kell kezdeni az eutanáziáról. Beszélni kell arról, hogy mi történjen azokkal a gyógyíthatatlan betegekkel, akik a méltó végstádiumot választják, hiszen – ahogy Bősz Anett is mondta – a beszélgetés alatt kivételesen jól működött a világ. Lehetne, hogy ne csak két órán át legyen így.